A Soproni Szakképzési Centrum 3 városban 3, 6 milliárd forint kormányzati támogatásból fejleszti 7 tagintézményét. A projekt keretein belül Csornán új tanműhely, Fertődön és Sopronban iskolaépület-bővítés várható, és korszerű eszközfejlesztések valósulnak meg a következő időszakban.
A beruházás keretében a Handler Nándor Technikum új grafikus oktatótermét is felavatták, ahol 32 db Macinthos típusú számítógéppark is helyet kapott. Az új eszközök a kreatív ágazatban a grafikus, illetve a dekoratőr szakmát tanuló diákok oktatását segíti a jövőben. A projektrendezvényen dr. Farkas Ciprián polgármester beszédében hangsúlyozta: annak, hogy városunk és az ország erős és stabil legyen, alapja az oktatás fejlesztése, valamint a fiatal szakemberek támogatása.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2024%2520november%2F1106%2520Handler%2FRPT_3568.jpg)
Az eseményen Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője is részt vett.
– mondta el portálunk kérdésére Barcza Attila.
Veress Ágnes, a Soproni Szakképzési Centrum kancellárja beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a centrum intézményeiben több mint 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósulnak meg fejlesztések, valamint eszközbeszerzések.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2024%2520november%2F1106%2520Handler%2FRPT_3536.jpg)
- fűzte hozzá Veress Ágnes.
Az eseményen több önkormányzati képviselő is részt vett.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2024%2520november%2F1106%2520Handler%2FRPT_3614.jpg)
A rendezvényen Králik Tibor, a Soproni Szakképzési Centrum minőségirányítási vezetője az ipari szakképzés 150 éves évfordulójáról, dr. Tárkányi Sándor építész, helytörténész pedig Handler Nándor munkásságáról tartott előadást a résztvevőknek.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2024%2520november%2F1106%2520Handler%2FRPT_3569.jpg)
Az eszközbeszerzés folyamatosan zajlik a projektben, melynek keretében számos nagy értékű, szakmai oktatást segítő gép, berendezés érkezik az intézményekbe. Várhatóan 2026 első negyedévére valósul meg a beruházás.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2024%2520november%2F1106%2520Handler%2FRPT_3624.jpg)