| 2022. március. 24. | 1 perc olvasás

NATO-csúcs: sikerült érvényesítenünk a magyar nemzeti érdekeket!

A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett videójában számolt be az eseményekről: Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába, elfogadták, hogy fegyvereket sem küldünk, sőt Magyarország területén keresztül sem haladhatnak fegyverek Ukrajna területére. A NATO továbbá úgy döntött, nem lesz légtérzár Ukrajna fölött.

A kormányfő elmondta: befejeződött a NATO-csúcs, ahol a magyar álláspontot és a magyar nemzeti érdekeket sikerült érvényesíteniük.

Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába, elfogadták, hogy fegyvereket sem küldünk, sőt Magyarország területén keresztül sem haladhatnak fegyverek Ukrajna területére” - fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: „Ezt azért tudtuk elfogadtatni, mert a NATO-nak az lett a közös álláspontja, hogy a legfontosabb közös NATO-cél az, hogy a háború semmiképpen se lépje túl Ukrajna határait, ezért elvetettük a légtérzár gondolatát is.”

Orbán Viktor elmondta, hogy egy Ukrajna feletti légtérzár azonos lenne a légiháborúval, de ez nem fog megtörténni. A kormányfő szerint ez jó hír Magyarország számára.

Ismertette, hogy döntés született az Ukrajnával szomszédos országok megerősítéséről is: védelmi célzattal NATO-erők települnek Magyarország, Szlovákia, Románia és Lengyelország területére egyaránt. A csapatok „a Magyar Honvédséggel együtt fogják garantálni Magyarország és a magyar emberek békéjét, biztonságát” – zárta üzenetét Orbán Viktor

Legnépszerűbb cikkek