| 2020. március. 19. | 1 perc olvasás

NAV közlemény: Adja meg telefonszámát is a rugalmas ügyintézéshez!

A járványhelyzetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is igyekszik minimalizálni az ügyfeleire és munkatársaira ható kockázatokat, ennek részeként a személyes ügyfélfogadás is korlátozott, illetve egyes kirendeltségek ideiglenesen zárva tartanak. A kialakult helyzetben, a rugalmas ügyintézéshez fontos, hogy az ügyfelek beadványaikon telefonos elérhetőségeiket is megadják.

A kialakult helyzetre tekintettel, a korlátozott személyes ügyintézési lehetőségek miatt mind az ügyfelek, mind a hivatal közös érdeke a minél egyszerűbb, rugalmasabb ügyintézés. Ehhez szükséges, hogy az ügyfelek beadványaikon – legyen az postán küldött vagy ügyfélszolgálaton leadott papír alapú, vagy akár elektronikusan benyújtott bevallás, adatlap, ePapír beadvány – adják meg telefonos elérhetőségüket a minél gyorsabb és egyszerűbb kapcsolatfelvétel érdekében.

A NAV honlapján, a nyitólapon már elérhetők különböző, az adózókat veszélyhelyzetben segítő információk. A hivatal egyszerűen letölthető és nyomtatható formátumban, pdf-ben is közzétett néhány gyakran használt nyomtatványt. Emellett többek között elérhető egy, a külföldön dolgozó, onnan hazaérkező ügyfeleknek szóló tájékoztatás.

Az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért a hivatal kéri ügyfeleit, hogy válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerülve a személyes megjelenést és a sorban állást. A NAV általános tájékoztatórendszere, a NAV Infóvonal a 1819-es telefonszámon hívható.

 

Borító: Illusztráció Forrás: Internet

Legnépszerűbb cikkek