2001-ben alakultunk a Soproni Baráti Körök Szövetsége tagegyesületeként azzal a céllal, hogy a fotográfiát ne csak eszközként, hanem művészeti kategóriaként is átnyújtsuk, közvetítsük, és ezáltal közelebb hozzuk az emberekhez a fotográfia művészeti mivoltát is. Sokszínű a kiállítás, vannak benne dokumentarista képek, vannak benne kortárs kísérletezők, szürrealista vonásokat is fel tudunk fedezni, akár grafikai jellegű tulajdonságokat is láthatunk a képeken.

Történeteket próbálok elmesélni képekkel. Mindig van egy ötlet, amit utána megvalósítok, mindenféle darabokból rakom össze. Van úgy, hogy lerajzolom, hogy mit találtam ki, és van úgy, hogy hetekig nem találom hozzá a megfelelő elemet, amiből össze tudom rakni. Az általam megszokott kompozícióba szoktam belerakni a képeket, egy eléggé centrális elrendezést használok mindig, amivel próbálom a figyelmet mindig a középpontra koncentrálni. Rövid címeket adok a képeknek - az a tapasztalatom, hogy a nézők mindig megtalálják a saját történetüket. Nekem van egy történetem és egy címem, egy témám, amit én megörökítek, a néző pedig megtalálja a sajátját, ami nekem nagy örömet okoz. Néha egészen más ez a történet, de az a lényeg, hogy a kép dolgozik és gondolatokat ébreszt.