| 2016. április. 6. | 1 perc olvasás

Negyedszázados színház

Goldoni-, Shakespeare-, Bergman, darabbal is találkozhatnak a Soproni Petőfi Színház vendégei, de bemutatják a My Fair Lady-t, és színpadra állítják a Diótörőt is. A jövő év műsortervét sajtótájékoztatón mutatták be.

– A Pesti Magyar Színházzal koprodukcióban, Kéri Kitty rendezésében és az egyik főszerepben Eperjes Károllyal, Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté című komédiájával nyitjuk a 2016/2017-es színházi évadot, melyet még tizenegy bemutató követ az évad során – jelentette be Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója.

Az Ingmar Bergman Őszi szonáta című nagy sikerű filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játékot Pataki András rendezi. A darabnak volt már egy kamaraszínházi előbemutatója, de az ősz során bérletes előadásokban, szélesebb körben is megtekinthető lesz, főszerepben Farkas Ibolyával és Molnár Anikóval.

– A harmadik felnőtt bérletes előadás a soproni társulat egyik legnagyobb zenei vállalkozásának ígérkezik. William Fomin Harangozó-díjas balettművész koreográfiájával és rendezésében, orosz és japán vendégtáncosokkal, valamint a Sopron Balett tagjaival Csajkovszkijtól Diótörőjét állítjuk színpadra – mondotta Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője.
A felnőtt bérlettel rendelkezők az évadban még Pataki András rendezésében Shakespeare Machbeth-jét, valamint a My Fair Lady című musicalt láthatják, ez utóbbit szintén egy budapesti színházzal kooperálva.

A középiskolás bérletben Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve című musicalje is látható lesz, ez az előadás szerepel a Fertőrákosi Barlangszínház idei nyári kínálatában is. Ács Tamás a tantermi színházi program részeként, vagyis iskolai helyszínen Babits Mihály Jónás könyvét adja majd elő. Az óvodásokat a Csillagfiú című előadás mellett egy bábszínházi darabbal, valamint Az eltáncolt cipellők című táncjátékkal várják, melyet a Pendelyes Táncegyüttes ad elő.

A bérletrendszerben annyi változás lesz, hogy a felnőtt kombinált bérletben egy produkció kamaraszínházi darabként tekinthető meg, a stúdiószínházi bérlet helyett pedig útjára indul a Petőfi Pódium, melynek keretében négy előadásra válthatnak jegyet a nézők.

Legnépszerűbb cikkek