Negyven esztendős a Lackner Kristóf Általános Iskola

Jubileumi születésnappal egybekötött tanévnyitót tartottak pénteken a Lackner Kristóf Általános Iskolában.

Rendhagyó tanévnyitót tartott a Lackner Kristóf Általános Iskola pénteken, ahol a kis elsősök illetve a többi évfolyam tanulója mellett sok régi pedagógus és diák is örömmel tért vissza egykori tanulmányainak helyszínére, hogy közösen ünnepeljék az iskola fennállásának negyvenedik évfordulóját.

A közös ünnepségen a leendő elsősöket az iskola öregdiákjai kísérték be az évnyitó helyszínére, ahol elsőként Forrás Béla igazgató köszöntötte őket és kívánt nekik kellemes diákéveket a Jereván Lakótelep Általános Iskolájának falai között. Az igazgató köszöntőjében felidézte az iskola negyvenéves történetét, amelynek történetében a tanulmányi sikerek mellett rengeteg sportsikert is szereztek az iskola tanulói és amelyre minden bizonnyal minden egykori tanuló szívesen emlékszik vissza. 

A jubileumi tanévnyitón Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a diákokat és a megjelenteket, aki a legkisebbekhez fordulva elmondta, hogy sok új barátságot, remek közösségeket és eredményes tanévet kíván számukra életük új állomásán, ahol sok új érdekes és tartalmas, élményekkel teli, gazdag esztendő vár majd rájuk. 

Dr. Fodor Tamás az évnyitó ünnepségen elmondta, hogy az önkormányzat minden megtesz azért, hogy a város iskolái korszerű és megfelelő körülmények között tudják fogadni a diákjaikat, ennek tükrében a Lackner Kristóf Általános Iskola a közeljövőben 320 millió forint értékben energetikai felújításon megy keresztül, amelybe a homlokzatmegújítás és a nyílászárócserék mellett sok egyéb modernizáló beruházás is kivitelezésre kerül, ezzel is biztosítva az iskola, a pedagógusok és természetesen a diákok számára a komfortosabb és jobb körülményeket. 

Tóth Éva, önkormányzati képviselő, a Jereván lakótelep részönkormányzatának elnöke ünnepi szavaiban kiemelte, hogy a Lackner Kristóf Általános Iskola mindig is meghatározó szerepet töltött be a lakótelep életében, ahol a remek pedagógusok és tanítók mindig mindent megtettek azért, hogy olyan tudást adjanak át a diákok számára, amit aztán később, tanulmányaikat folytatva mindig gazdagon kamatoztatni tudtak. Külön köszöntötte az idei első osztályosokat, akiknek sikeres tanévet és remek iskolai élményeket kívánt, zárszóként pedig boldog születésnapot kívánt a iskola teljes közössége számára. 

Csiszár Ákos önkormányzati képviselő, a születésnapi jókívánságok mellett örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek a rendhagyó tanévnyitóra, ahol számára is jó újra találkozni az egykori pedagógusokkal, iskolatársakkal, barátokkal, hiszen 36 évvel ezelőtt ő maga is ennek az iskolának a padjai között kezdte el tanulmányait és mindig örömmel gondol vissza az itt eltöltött évekre. A mostani diákoknak elmondta, hogy legyenek ők is büszkék arra, hogy ebbe az iskolába járnak és képviseljék mindig méltón a nagy betűs LACKNERT az élet minden területén, legyen az tanulmányi verseny, sportverseny vagy bármi egyéb, hiszen azok akik ide jártak egy olyan közösséget alkotnak mind a mai napig amelynek köteléke egy életre szól.  

Marek János a Soproni Tankerületi Központ igazgatója köszöntőjében felidézte, hogy maga is itt végezte az általános iskolai tanulmányait és mindig szívesen gondol vissza azokra az évekre, így nem is kíván mást a mostani diákoknak mind ugyanazokat a sikeres és tartalmas éveket melyekkel ő is gazdagodhatott gyerekként. 

Sopron Megyei Jogú Város önkormányzata az idei esztendőben is biztosítja az általános iskolák első két évfolyama számára a családok számára ingyenes füzetcsomagokat, amelyek átadására is sor került a tanévnyitón, amit Dr. Fodor Tamás polgármester, Magas László önkormányzati képviselő, az Oktatási bizottság elnöke, Tóth Éva önkormányzati képviselő, a Jereván lakótelep városrészi önkormányzat elnöke és Csiszár Ákos önkormányzati képviselő adott át a gyerekeknek. 

Az ünnepség zárásaként a jelenlegi diákok egy performansz műsorral kedveskedtek a résztvevőknek, amely a zene történetét dolgozta fel táncbetétekkel és ami hatalmas sikert aratott. 

A rendhagyó évnyitó gulyáspartival, tánccal, játékokkal és közös családi programokkal és sok-sok múltidéző beszélgetéssel zárult.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek