| 2020. november. 11. | 2 perc olvasás

Nem áll le a soproni színház - Kész az ötödik intézkedési terv

Nem áll le a Soproni Petőfi Színházban a munka, a teátrum vezetése betartva a kulturális intézmények zárására vonatkozó előírásokat december 10-ig nem hirdet előadásokat. Eszerint módosította műsorrendjét. Próbák, filmforgatások, online-tartalom készítés folyik majd a falak között az elkövetkezendő időszakban.

Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: elkészítették az idei, sorrendben immár az ötödik intézkedési tervüket. Egyelőre december 10-ig, s várják majd a további rendelkezéseket. Ehhez alkalmazkodva szerepeltetik műsoron a decemberi előadásaikat.

Ahogy fogalmazott, a legfontosabb szempont a rendeletek betartása, a nézők és dolgozók biztonsága, egészségük a megőrzése, a munkahelyek megtartása, a cég működőképességének fenntartása. Mindemellett a közönséggel folyamatosan szeretnék tartani a kapcsolatot, jelezve azt, hogy a színház ugyan bezárt, ám a munka tovább folyik a teátrum és a Liszt Ferenc Kulturális Központ falai között. A Sopron Balett folytatja a gyakorlásait és a próbákat, hogy a Stabat Mater táncmű azonnal játszható legyen. A színészi állomány novemberben elkészíti a Peer Gynt produkció televíziós felvételét. Ez több napos munka lesz a színészeknek, alkotóknak. Ugyancsak most rögzítik tévés feldolgozásként a Mindörökké Júlia előadásukat.

Sławomir Mrożek Emigránsok című színművének a Soproni Petőfi Színház kamara játszóhelyén lesz majd a következő évadban a bemutatója. A két főszereplő Kis Domonkos Márk és Gál Tamás színművészek. A rendező Pataki András. Ennek az előadásnak az online-premierjét is megtekinthetik majd a nézők. Ugyancsak a virtuális térben követheti nyomon a közönség Szakonyi Károly két egyfelvonásosos művéből, a Benn a szobában és A hentes című darabokból készült rádiójátékot Molnár Anikó és Savanyu Gergely tolmácsolásában. Ebben a hónapban a színházi klubban tűzték volna műsorra a produkciót, most interneten hallgatható meg. A két színművész elkezdi forgatni a fertőrákosi barlangszínházat bemutató turisztikai kisfilmet, mely egy család szemszöszögéből mutatja be a játszóhely értékeit, csodáit. Mindemellett még meglepetésként egy Tennessee Williams-darabot is elkezdenek próbálni. Tovább folynak a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar gyakorlásai, ők is készülnek online megjelenésekre. 

A Pro Kultúra közművelődési programjait, városi rendezvényeit betartva a rendelkezéseket december 10-ig egyelőre elhalasztják, s az akkor érvényes előírások szerint szervezik tovább. A jegyirodába nem fogadhatnak személyesen nézőket, ám online és telefonon kapcsolatban maradnak ezen a területen a közönséggel. Bíznak abban, hogy rövidesen újból megnyithatnak az intézményeik  és továbbra is gazdag, tartalmas kulturális kínálattal várhatják a közönséget. Az bizakodásra adhat okot számukra, hogy a nemrég meghirdett jövő évi barlangszínházi évad előadásaira, koncertjeire már most a várakozáson felüli a jegyek és bérletek iránti érdeklődés.

Legnépszerűbb cikkek