| 2021. május. 14. | 3 perc olvasás

Nem csak mesélünk – kerethirdetéssel egybekötött látványos szurkolói ankétot tartott a Sopron Basket

Rendhagyó szurkolói ankétra hívta a rajongókat a Sopron Basket. A hagyományoknak megfelelően ezen az eseményen jelentette be Török Zoltán ügyvezető a következő szezon játékoskeretét.

Színházi díszletre emlékeztető külsőt öltött az Aréna péntek este. A klub történetének sikereit szimbolizáló serlegek fogadták azokat a szurkolókat, akik ellátogattak az eseményre. Török Zoltán nagy sikerű könyvének, a Mese is lehetne című kötetnek a dedikálásával indult a szurkolói ankét.

A mintegy 200 szurkoló vastapssal fogadta a színpadra – jelen esetben – a parkettára kilépő csapatkapitányt, Fegyverneky Zsófiát, a csapat edzőjét, Gáspár Dávidot és Török Zoltán ügyvezetőt. Izgalmas élménybeszámolójukból a szezont a főszereplők szemszögéből is megismerhették a szurkolók, akiktől számos kulisszatitkot is megtudhattak.

Elsőként Gáspár Dávid vezetőedző osztotta meg gondolatait a közönséggel. A fiatal tréner felidézte azt a pillanatot, amely elindította a Sopronba vezető úton. Még a Zalaegerszeg edzője volt, amikor egy győztes mérkőzés és Török Zoltán gratulációja után a soproni ügyvezető egyértelmű célzást tett neki arra, hogy egyszer dolgoznak majd együtt Sopronban – mesélte a kezdeteket a vezetőedző. Az elmúlt időszakról azt mondta Gáspár, hogy nagy vágya teljesült a Final Fourba jutással, de – ahogy fogalmazott – éhes még, és vannak új célok a következő szezonra. 

Fegyverneky Zsófia, a Sopron Basket csapatkapitánya a Final Four jelentőségét emelte ki, amely számára már többször is megadatott, és ami az európai kosárlabdázás csúcsa. Azt mondta, az, hogy egymás után háromszor jutott be a Sopronnal a négyes döntőbe, olyan érték, amelyet meg kell becsülni, mert nagyon sok csapat és játékos dolgozik azon, hogy eljusson oda, ezért nem szabad természetesnek tekinteni. Fegyverneky Zsófi méltatta a klub fiatal magyar edzőjét, aki – mint mondta – nagyon jól találja meg a hangot a játékosokkal, higgadtságával pedig rendre jó döntéseket hoz.

„Nagyon boldog vagyok!” – ezzel nyitotta gondolatait Török Zoltán. Aztán egy emlékezetes pillanatot osztott meg a jelenlévőkkel. A Final Four bronzmeccsén az elúszni látszó összecsapáson, egy időkérés alatt Fegyverneki Zsófia lelkesítő szavaiban és Gáspár Dávid higgadtságában a klub szellemiségét látta visszatükröződni. „Van visszaút a lehetetlen helyzetekből” - mondta erről a pillanatról a csapat vezetője.  És bár nem győzött azon az estén a csapat, mégis a szezon pillanatának nevezte a jelenetet a klubvezető.

Következett a leginkább várt pillanat. A Sopron Basketnál ugyanis hagyomány, hogy a csapat vezetése elsőként a szurkolóknak mutatja be a következő szezon csapatát. Török Zoltán először a távozó játékosok nevét jelentette be.

Varga Kamilla nem folytatja tovább a magas szintű kosárlabdát. Megan Walkerrel –, bár a szezon második felében megtalálta a helyét a csapatban – a klub nem hosszabbított szerződést. Tina Krajsnikkal viszont nem sikerült megegyezni, ezért máshol folytatja.

„Klubhűség és dinasztia” – ezekkel a szavakkal kezdte Török Zoltán a klubnál maradó játékosok bemutatását.

Határ Bernadett, Jelena Brooks, Brian January, Gabby Williams, Fegyverneky Zsófia, Czukor Dalma, Pfeiffer Virág, Varga Sára, Varga Alíz a 2021/2022-es szezonban is a zöld-sárga mezt fogják viselni.

Az új jétékosok bejelentése következett.
Nevena Jovanovic, a szerb válogatott hátvédje a Basket Landes csapatától igazolt Sopronba. Aby Gaye, a francia válogatott és a Basket Landes centere is Sopronba érkezik. A harmadik érkező pedig Napheesa Collier amerikai jétékos.

A célokról Török Zoltán elmondta, ez a keret a hagyományoknak megfelelően képviselheti a klubot, és akár tartható is az a szint, amelyet a Sopron Basket az elmúlt években elért.

„Nincs elveszett labda!” – ezzel a jelmondattal zárta a szurkolói ankétot Török Zoltán.

Az est ezzel még nem ért véget. Török Zoltán Mese is lehetne című könyvét Lantos Gábor, az Origo sportrovat vezetőjének közreműködésével mutatta be.

Képek forrása: Tóth Zsombor/Sopron Basket

Legnépszerűbb cikkek