A Vas’Villa Családi Kerékpártúra nevezési díjaiból befolyt összegből idén is támogatásban részesült a Soproni Gyógyközpont Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának Aranytalllér Gyermekeinkért Alapítványa.
A Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Technikuma 2001-től szervezi meg kerékpáros felvonulását. A családi biciklis program több száz résztvevővel valódi közösségi sporteseménnyé nőtte ki magát. A szervezők a kerékpártúra nevezési díjaiból minden évben támogatják a kórház gyerekosztályának alapítványát is.
A rekreációs tevékenység és a közösségi együttlét mellett résztvevőink fontosnak tartják, hogy ilyen módon segítsék a beteg gyermekek ellátását. Mindig nagy örömmel adjuk a támogatást, tudjuk, hogy jó helyre kerül és nemes célt szolgál
– ismertette az adományozás részleteit Kiss Zoltán testnevelőtanár, aki idén vette át a sportesemény koordinálását Borossay Györgytől, a kerékpártúra korábbi szervezőjétől.
Fotó: Soproni Gyógyközpont
A 100.000 forint értékű támogatást Dr. Betuker-Kámán Csilla, az Aranytallér Gyermekeinkért Alapítvány elnöke vette át. A Vas’Villa Családi Kerékpártúra folyamatos támogatását megköszönve elmondta: a pénzbeli felajánlásokat alapítványuk számláján gyűjtik és általában különböző eszközök, műszerek beszerzésére fordítják, mellyel a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály tevékenységét segítik.