Idén immár második alkalommal emlékeznek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról a Jereván lakótelepen is, ahol 15 órakor a Teleki Pál u. 20. előtti téren a Lővéri Nyugdíjas Klub és Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat közös szervezésében kiállítás is nyílik.
Tóth Éva, önkormányzati képviselő, a részönkormányzat elnöke elmondta: a Jerevánon ez az alkalom is azok közé tartozik, amely a helyi közösségek kezdeményezésére és aktív részvételével valósul meg és válik az egész városrész közös ünnepévé.
A városi ünnepséghez igazították a 15 órai kezdést. Az ünnep emelkedettségét, méltó lelki töltetét Németh István, a Szent Imre templom plébánosa gondolatai közvetítik majd, a város nevében pedig dr. Farkas Ciprián tanácsnok méltatja a nap lényegét.
Tóth Éva hozzátette: Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső 2010-ben törvénybe iktatott nemzeti emléknap hitelességét és a nemzeti összetartozást mi sem bizonyítja jobban, mint, az, hogy akár a legkisebb közösségek is fontosnak tartják megtartását.
A Jerevánon működő nyugdíjas klub, - amelynek tagjai fontosnak tartották még az Ojtozi-szorosig is elmenni a soproni honvédok emlékére - , ezúttal értékeiket mutatják be Béres Zoltánné, Horváth Ernő és Sélley Attila gyűjteményes kiállításán és műsorral is készülnek.
Ezt követően közösen vesznek majd részt a városi ünnepségen 18 órakor a Barátság-parkban.
Borítókép: illusztráció
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa8%2Ff5%2Fjerevan-nemzeti-osszetartozas-napja-a5q_o9lz.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fba%2Fb6%2Fflag-143157-1920_oely.jpg)