| 2018. augusztus. 31. | 2 perc olvasás

NépmesePont nyílik a Liszt központban

2018. szeptember 2-án délután egy ünnepélyes megnyitó keretében átadásra kerül a Soproni NépmesePont. A NépmesePont pontos helye a Liszt Ferenc Kulturális Központ alagsora (-1 szint), ahol korábban (10 évvel ezelőtt) söröző működött. A helyiség most egy barátságos, gyermekbarát foglalkoztató tér lesz, ahol a mobil térkialakításnak megfelelően többféle program megvalósítható.

A Soproni NépmesePont megvalósítására és minimum 3 évig való működtetésére 79,8 millió Ft-os EU-s támogatást nyertünk egy pályázaton az EMMI-n keresztül. Az országban 15 helyen nyílik az őszi hónapokban NépmesePont: az első Keszthelyen a nyár elején nyitotta meg kapuját, a soproni a harmadik lesz a sorban (Székesfehérvár, Tatabánya, Pécs, Dunaújváros, Eger, Jászberény, berettyóújfalu…) A NépmesePontok szakmai felügyeletét a Hagyományok Háza látja el.

A NépmesePontok célja, hogy a fiatal magyar társadalmat érzékenyítse a magyar verbális folklórkincs értékeire, az élőszavas mesemondás és –hallgatás élményére. Itt szó szerint „megszólal” a magyar népmesekincs, életre kelnek a hagyományok, megvalósul a mesére épülő nevelés fogalma – több szinten: 11 soproni általános és középiskolával működünk együtt a következő 3 évben különféle műhelyprogramokkal, de tervezünk a fiatal szülők számára hasznos előadásokat és nyári napközis táborozási lehetőséget is.

Minden NépmesePont választ magának egy olyan motívumot, amire felfűzi a működését és az arculatát. A soproni szervezők az égig érő paszulyt választották, mivel a soproni poncichterek („bohnenzichter”- babtermelő) kifejezés a helyi kulturális hagyományban gyökerezik, ugyanakkor túlmutat a gyermeki világon, tehát a felnőttek számára is értelmezhető. (Ezért lesz babos pogácsa a megnyitón!) A futóbab motívuma az ősi életfával azonosítható: összeköti az eget és a földet, a jót és a rosszat, az élőket és a holtakat… A magyar művészettörténet egyik legszebb középkori életfa-ábrázolása is Sopronban van: a Szent Jakab kápolna bejárata felett látható 2 sárkánnyal kőbe faragva évszázadok óta. Ez a motívum is feltűnik majd a soproni NépmesePont fogatóterében.

A NépmesePont hálózat felelőse Dr. Rétvári Bence államtitkár (EMMI), aki sajnos személyesen mégsem tud jelen lenni a soproni megnyitón - videoüzenetben köszönti majd a megjelenteket.

A város nevében Sass László, önkormányzati képviselő  mond köszöntőt, a project előzményeiről Pataki András ügyvezető igazgató ad majd rövid tájékoztatás, a NépmesePontok működéséről Dr. Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének vezetője beszél a megnyitón.

A NépmesePont az üzemeltetők reményei szerint nemcsak új színfolt, hanem új közösségi tér is lehet a városban, ahol a magyar népmesekincs mentén megszólíthatunk fiatal és felnőtt korosztályokat, újfajta programoknak teremtve ezzel otthont – térben és a lelkekben egyaránt.

Legnépszerűbb cikkek