| 2023. február. 21. | 1 perc olvasás

Nevelőnőjét bántalmazta egy 16 éves fiú a soproni gyermekotthonban

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 16 éves fiú ellen, aki nevelőnőjét szidalmazta, bántalmazta, fenyegette

A vádirati tényállás szerint a 16 éves fiú egy soproni gyermekotthon lakója. 2022 októberében a nevelőnője épp a zsebpénzt osztotta, és mivel a terhelt az előző hónap egy részét „szökésben” töltötte, erre az időre nem járt neki zsebpénz. A fiú ezen felháborodott, a nevelőt hibáztatta, és a teljes összeget követelte. Ennek során szidalmazta a nevelőnőt, meg is fenyegette, valamint az íróasztalon lévő dolgokat lesöpörte, és egy iskolatáskát is a nevelőhöz vágott.

A terheltet egy szobába belépő fiatal fogta le, de az elkövető még ekkor is leköpte a nevelőt. A vádlott ezután az udvarra ment, ahova sértett is követte és megpróbálta elmagyarázni a vádlottnak, hogy miért kapott kevesebb pénzt. A vádlott azonban nem nyugodott meg, tovább szidta a nevelőt, és egy alkalommal, két kézzel meg is lökte a sértettet.

Az ügyészség a fiatalkorú elkövető ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és önbíráskodás kísérlete miatt emelt vádat.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Borítókép; pixabay 

Legnépszerűbb cikkek