| 2020. március. 11. | 2 perc olvasás

Nézők nélkül diadalmaskodott az SKC

Veszélyes ellenfélnek ígérkezett a Szolnoki Olaj, váratlan hazai vereségük után még elszántabb volt a remek erőkből álló gárda. Az Sopron KC remekül használta ki a lehetőségeit a mérkőzés során és bár végig kis pont különbségekkel zajlott a csata, az utolsó negyed végére 12 pont előnnyel győzte le az Olaj csapatát.

Az első támadások kimaradtak mindkét oldalról.
A nyolcadik perc közepén Kinney talált be először, majd nem sokkal később ismételt.
A vendégek nagy tempót diktáltak a negyed első felében, egy 2+1-es akció után, 6-6-ra zárkózott az Olaj. Kiélezett volt az első etap, nem nagyon tudtak elszakadni a csapatok egymástól, de az SKC került lépéselőnybe. 25-17.

A második negyed szolnoki pontokkal indult, majd nem sokkal később érkeztek a hazai válaszok. A saját nevelésű Werner egy remek Kinney passz után juttatta gyűrűbe a játékszert. A negyed felére közelebb zárkózott az Olaj, Flevarakisz hívta magához övéit. Ebben a negyedben is Thompson vitte a prímet a kék-fehéreknél, de ennek ellenére 39-39-re zárkózott a vendég együttes. Ehhez hozzátenni már csak a Sopron tudott, 41-39-es eredménnyel vonulhattak öltözőbe a csapatok.

A nagyszünet után a Szolnok beindult, két kosárral is jelezték, készek mindent megtenni a győzelemért. Időközben a csapat legjobbja, Thompson összeszedte negyedik faultját, kiválása érzékenyen érintette a Sopront. Kinney ismét egy 2+1-es akciót vitt véghez, de volt válasza a Szolnoknak is. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, nagy differencia nem alakult ki a gárdák között. Az utolsó pár minutumból az SKC jött ki jobban, Rivers is betalált a hárompontos vonalon kívülről.
62-54-el zárult a szakasz.

Ismét az Olaj kezdte sikeresen az etapot, de nemsokkal később jött a Sopron is, Fazekas kimaradt  ziccere után Rivers zsákolt egy nagyot. 10 pont is volt a különbség, de a sok hazai eladott labdát kihasználták a szolnokiak, és visszajöttek. Tauras tartotta ekkor a lelket a házigazdákban, mind védekezésben, mind támadásban biztosan mozgott, lélektanilag fontos pontokat szerzett.
2:49-nél 77-69-es hazai vezetésnek tapsolhatott a soproni pad, újfent Tauras volt eredményes. Szép találatokat szerzett ekkor a házigazda együttes, remek lehetőségeket dolgoztak ki, és végül diadalmaskodtak.
Sopron KC - Szolnoki Olaj 85-73

Legnépszerűbb cikkek