Már a fertőszentmiklósi általános iskola 6. osztályában az volt Horváth Nikolett legnagyobb álma, hogy virágkötő legyen, ezért tudatosan választotta a Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégiumot. Kilencedik osztályosként az új formák, hangulatelemek és a technikai összeállítás fortélyainak megismerése tovább növelték a szakma iránti rajongását. Az elkötelezettség és a tehetség szerencsés találkozása azt eredményezték, hogy a lány 10. elején már a tudását is megmérethette. A Villányi Vörösbor Fesztivál alkalmából diákoknak megrendezett virágkötő versenyen Niki Fodor Daniellával és Török Petrával csapatversenyben 1. helyezést ért el, egyéniben pedig további két harmadik helyezést szerzett.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F09%2Fd7%2Ftehetseges_h0i1.jpg)
Fotó: Németh Péter
– Az őszi virágdekorációt a bor témájával kellett összehangolnunk három feladat megoldásán keresztül: egy térkompozíciót és egy vendégváró asztaldíszt készítettünk, valamint egy borospalackot díszítettünk fel a természetben megtalálható anyagok felhasználásával – meséli Niki. – A zsűri tetszését vadszőlő indájával stilizált hordóm, valamint a borospalackom nyerte el leginkább.
A Lippai-iskola tanulói a kilenc kupából hatot elhoztak Villányból. Niki nagyon örül annak, hogy élete első megmérettetésén ennyire sikeresen szerepelt, amit felkészítő tanárának, Cserni Istvánnak is köszönhet. A lány jövőbeli célja, hogy a virágkötő szakma csínját-bínját elsajátítsa. A középiskola elvégzése után virágboltban szeretne dolgozni, és reméli, egyszer majd saját üzletet nyithat.