Kis Zoltán elmondta, a vakcinák közül több is kilencven százalék feletti eredménnyel akadályozta meg, hogy a beoltottak megfertőződjenek, ami nagyon jó eredménynek számít, ez alapján úgy tűnik, hogy hatásosak lesznek a koronavírussal szemben.
Hozzátette, a tömeges tesztelésben általában több tízezer ember vesz részt, de az engedély megszerzése után is figyelik az adott vakcinát a szakemberek, így amikor elkezdődnek az oltások, tovább javulhat annak hatásossága.
Mivel már az első engedélyezési eljárások is elkezdődtek, a szakember szerint esély van arra, hogy még idén forgalomba kerüljenek az első vakcinák. Ugyanakkor azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy 2021 első felében kezdődhet a magyarok tömeges oltása.
Emlékeztetett, hogy először a kockázati csoportba tartozókat oltják majd be, tehát azokat, akik a legsérülékenyebbek a koronavírussal szemben.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1d%2F76%2Fpexels-artem-podrez-5878510_ks15.jpg)