A beruházás Fertőszéplak átkelési szakaszát érinti, ahol az elöregedett, egyenetlen, töredezett felületű burkolatot cserélték le a szakemberek. A felújítás során az aszfaltréteget le kellett marni, majd két új aszfaltréteg, 4 centiméteres kopóréteg és 7-12 centiméter közötti kötőréteg beépítésére került sor. Azokon a szakaszokon, ahol teherbíráshiányt tapasztalt a tervező, további 7 centiméteres aszfaltréteg és zúzottkő alapréteg került beépítésre.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F%25C3%25BAt3.jpg)
A beruházás ünnepélyes átadásán, 2023. szeptember 12-én a résztvevőket Barcza Attila országgyűlési képviselő köszöntötte, aki beszédében elmondta:
A szakaszon több száz méter szegélysor épült, biztosítva a víz elvezetését, a kerékpárosok biztonságos közlekedése pedig kialakított kerékpársávon valósulhat meg. A kivitelezés során a két pár buszmegálló peronját és az öblök burkolatát is szintre kellett emelni, a szegélyt át kellett építeni, és az autóbuszöblöket is le kellett burkolni. Sor került a KRESZ-táblák cseréjére és új tartós burkolati jelek festésére is. A kivitelezési munkákat a nyertes kivitelező Euroaszfalt Kft. végezte el. A kivitelezés időtartama 120 nap volt. A beruházás teljes költsége bruttó 279 302 291 Ft.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F%25C3%25BAt6.jpg)
Kóbor Attila, Fertőszéplak polgármestere kiemelte:
Az emberek mindennapi munkába járását kell nekünk úgy biztosítani, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni, és éppen ezért fontosak ezek a fejlesztések - mondta Németh Zoltán, Győr-Moson-Sopron vármegyei közgyűlés elnöke.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F%25C3%25BAt12.jpg)
A beruházások megvalósulását követően nőtt a forgalombiztonság, és nagymértékben javult az út szolgáltatási színvonala. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F%25C3%25BAt4.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F1c%2Fdd%2Fut.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F42%2Fee%2Fut1.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Ff6%2Fbc%2Fut13.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F47%2F67%2Fut8.jpg)