| 2020. november. 21. | 2 perc olvasás

November 21-e a televíziózás világnapja

November 21-e a televíziózás világnapja, amelynek célja, hogy a műsorszolgáltatók ezen a napon olyan, magasabb témákról ejtsenek szót, mint a béke, az együttműködés, vagy a fejlődés.

Az ENSZ tagállamai 1996. november 21-én és 22-én tartottak egy kétnapos konferenciát, amely World Television Forumként, vagyis televíziós világfórumként vált ismertté. Ez volt az első olyan nagyobb megbeszélés, amelyen az ENSZ-tagállamok vezető médiaszemélyiségei azért találkoztak, hogy megvitassák a televízió szerepét a modern világban.

A világfórumból nőtt ki a televíziózás világnapja, ami nem azt jelenti, hogy mindenkinek tévéznie kellene ezen a napon. A megemlékezés inkább egyfajta megállapodás a tévétársaságok között, hogy ezen a napon olyan magasabb témákról ejtenek szót műsorrendjükben, mint a béke, az együttműködés, vagy a fejlődés.

Az idei év témája arra összpontosít, hogy a televízió hogyan járult hozzá a társadalmi átalakulásokhoz azáltal, hogy reflektorfénybe helyezte a mai világot formáló legfontosabb témákat, egyebek mellett a faji igazságtalanságot, az éghajlatváltozást, a kisebbségi jogokat, vagy a nőjogokat.

 

A televízió története

Bár Paul Nipkow Németországban már 1884-ben feltalálta a képfelbontás elvét, azonban az első, nagy távolságra vezetéken továbbított televíziós adás csak 1926-ban valósult meg London és Glasgow között John Logie Baird skót feltaláló jóvoltából. A katódsugárcsövet Karl Ferdinand Braun fejlesztette ki 1897-ben.

Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer feltalálása. A megoldásra 1924-ben jött rá, két évvel később kelt a magyar szabadalmi bejelentés, majd ezt követően kereste meg őt 1928-ban a Radio Corporation of America.

Angliában 1929-ben kezdődött a kísérleti műsorszolgáltatás a BBC fennhatósága alatt, 1936-ig John Logie Baird készülékével, majd az EMI–Marconi Company által kifejlesztett elektronikus képátviteli rendszerrel. Németországban Telefunken néven indult először a rendszeres adás 1935-ben, az Amerikai Egyesült Államokban pedig az NBC 1939-ben sugározta első televíziós adását.

Magyarországon már 1919 óta folytak televíziós kísérletek, Mihály Dénes 30 soros állókép tévéközvetítését mutatta be akkor Budapesten. Rendszerét a német posta 1924-ben középhullámú tévéátvitelre használta. A Magyar Televízió 1954-ben kezdte kísérleti adásainak sugárzását, hivatalosan 1957. május 1-jén indult. A televízió akkor igazi közösségi esemény volt, hiszen egy készülékkel rendelkező családnál gyűltek össze a szomszédok a tévé nézésére. Az első TV-Híradó 1958-ban jelentkezett.

 

Borítókép forrása: internet

Címkék: televízió

Legnépszerűbb cikkek