| 2017. június. 6. | 1 perc olvasás

Nyárköszöntő családi nap volt Tómalmon

Pörköltfőzőverseny, zene, játszóház és ugrálóvár is volt a Tómalmi Nyárköszöntő Családi Napon, amely a hagyományoknak megfelelően a játszótér melletti területen kerül megrendezésre.

Minden esztendőben nagy népszerűségnek örvend ez a rendezvény, amelyre bizony évről-évre egyre többen látogatnak ki és ahol gyermek és felnőtt is egyaránt jól érzi magát. Az ingyenes ugrálóvár és a felfújt labdarúgópálya mellett az arcfestés volt természetesen a legnagyobb sláger az aprónép körében, a sátorban fellépő zenekarok előadásai pedig a felnőtt közönségnek okoztak kellemes órákat a szombati programon.  

A szezonnyitó bulinak is nevezhető eseményen mindig nagy figyelem és érdeklődés kíséri a pörköltfözőversenyt, melyen idén tizenhárom csapat mérte össze a tudását és amely gasztronómiai ínyencségeket idén is szakértő zsűri bírálta el. A versenyen az alapvető eszközöket illetve az alap-nyersanyagokat a  Tómalom–Jánostelep–Sopronkőhida részönkormányzata biztosította a csapatok számára, akiknek három óra állt a rendelkezésükre, hogy megfőzzék a legfinomabb pörköltet.  

Az elkészült gasztronómiai remekműveket szakértő zsűri, Gálos István és Rákóczy László mesterszakács, valamint Dr. Simon István alpolgármester, a részönkormányzat elnöke bírálta el, akik nem voltak könnyű feladat elé állítva, hiszen minden csapat valódi konyhai remekművet készített. A versenyt végül a Gerle csapat nyerte, a második a Frissen Sült–Főtt KC lett, míg a harmadik helyezést a Tómalmi Michelinek csapatának ítélték oda. 

Az elkészült ételeket az értékelés után bárki megkóstolhatta, de a településrész önkormányzata arra is felkészült, hogy senki ne maradjon éhes a rendezvényen, így pluszban 200 adag pörköltet is főzetett, ezzel is kedveskedve a délidőben kilátogatóknak. 

A családi nap egészen este 22.00 óriág tartott, amely idén is igazán emlékezetessé tette a június első hétvégéjét. 

Legnépszerűbb cikkek