Stubenvoll András a Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör elnöke üdvözölte az egybegyűlteket a Kulturális Örökség Napjai - Aranykorok Emlékezete program soproni rendezvényén. Beszédében kiemelte, hogy a zsidó kulturális emlékeket, szokásokat, építészetet meg kell őrizni, hogy azt a következő generációknak is át lehessen adni. Ilyen emlék és örökség a papréti zsinagóga is Sopronban.
fotó: Griechisch Tamás
Barcza Attila tanácsnok Sopron Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője ünnepi beszédében elmondta, hogy a Franciaországból induló kezdeményezés részeként egy napra megnyitják a kiemelkedő műemlék épületeket szerte Európában és ezért nyitotta meg kapuit a papréti ortodox zsinagóga is, ahol több, mint ötven éve nem volt rendezvény. Ez a programsorozat alkalmat ad arra, hogy a települések megmutassák közösségi kincseiket, műemlékeiket egy hétvégén keresztül a nagyközönség számára. A képviselő hozzátette: Sopron évszázadok óta a sokszínű kultúrák találkozó helye és értékek hordozója is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Faf%2Ff6%2Fzsinagoga-tom-0619_hlx4.jpg)
Dr. Tárkányi Sándor okleveles építész előadásában bemutatta az épület történetét, a soproni zsidó családokat, akik a város és a papréti zsinagóga életében is fontos szerepet játszottak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fee%2F5b%2Fzsinagoga-tom-0630-1_v_z6.jpg)
A szervezők és a résztvevők nemzeti színű szalagot viseletek az eseményen. Ezzel tisztelegtek és emlékeztek arra, hogy a papréti zsinagóga 1891-es átadásakor ugyanilyen szalagot viseltek az átadó ünnepségen résztvevők.
A program zárásaként a Tzomet Band “Jeruzsálemtől Jeruzsálemig” című koncertjén vehetett részt a nagyszámú hallgatóság.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc2%2Fcb%2Fzsinagoga-tom-0652_af8h.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F76%2Fd8%2Fzsinagoga-tom-0579_5pcs.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffd%2Fc8%2Fzsinagoga-tom-0589_cy2a.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F90%2Ff4%2Fzsinagoga-tom-0596_6ggg.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F70%2F49%2Fzsinagoga-tom-0605_l5_m.jpg)