| 2017. szeptember. 8. | 1 perc olvasás

Nyílt nap a Soproni Tűzoltóságon

Nyílt napon ismerkedhettek meg a tűzoltósággal az eszközökkel és a lánglovak munkájával az iskolás gyerekek Sopronban.

A pénteki nyílt napon közel háromszáz diák látogathatott el a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség programjára, ahol három állomáson mutatták be számukra a tűzoltóság munkáját és felszereléseit valamint felhívták a figyelmüket a tűzmegelőzés legfontosabb szabályaira is. 

A kisiskolásoknak megmutatták az egykor használt polgárvédelmi felszerelések mellett a ma rendszeresített eszközöket is, de lehetőségük nyílt közelebbről megismerkedni a tűzoltóautókkal is, amelynek teljes felszereltségét is alaposan megismerhették. A lánglovagok segítségével felpróbálhatták az egyenruhákat és a számukra hatalmasnak tűnő csizmákba is belebújhattak, amely hatalmas siker volt az aprónép körében.

A program harmadik állomásán ismeretterjesztő előadáson vehettek részt a gyerekek, ahol olyan tudást adtak számukra, amelyeket baj esetén könnyen hasznosíthatnak. 

Molnár Sándor a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője elmondta, hogy a nyílt napot évek óta megrendezi a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség azzal a céllal, hogy a diákok megismerhessék a munkájukat, amelynek sikere évek óta töretlen a fiatalok körében. Az idei esztendőben számos iskola jelezte a részvételi szándékát, melyeket igyekszik kielégíteni a helyi kirendeltség, így további nyílt napot is szerveznek a közeljövőben, hogy senki ne maradjon le erről a lehetőségről. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek