Ismét feltárul a kulisszák titokzatos, varázslatos világa a Soproni Petőfi Színházban szeptember 18-án. A népszerű, épületet bejáró programok - helyszíni regisztráció után - délelőtt tíz és délután egy óra között, valamint kettőtől fél ötig indulnak, harminc percenként. A csoportokat Savanyu Gergely színművész, Kovács Ferenc műszaki vezető és Németh Ervin dramaturg vezeti. A 11.30-kor nyitó Kakóbárban Molnár Anikó, azaz Jázmina mesél a gyerekeknek. A nézőtéri büfében 10.30-tól A szabadság évadának új bérletes kínálatából, és az előző esztendők sikeres darabjaiból láthatnak részleteket az érdeklődők. Így A padlás, a Stabat Mater, az Ördögölő Józsiás, a Bál a Savoyban produkciók mellett A dzsungel könyve és A rézerdő lakói előadásokból, valamint Domoszlai Sándor és Vörös Edit egy műsorából is ízelítőt kaphat a közönség. Egyúttal látható lesz, hogyan néz ki a színpadon Széchenyi döblingi szobája, milyen katlanban laknak az ördögök, akiket Józsiás legyőz, sőt, a Savoy mulató szeparéjába is beülhetnek. Az első emeleten kiállítással egybekötött igazi kalapmesékkel vár mindenkit Farkas Tamás színművész. A Festőteremben délután a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar munkájába pillanthatnak be az oda betérők. Kóczán Péter vezényletével Goldmark Károly műveit játsszák.
A napot nagyszabású színházi gálaműsor zárja a Várkerületen, a Mária-szobornál felállított színpadon este hét órakor. A tervek szerint színpadra lép Geszthy Veronika, Békefi Viktória, Vörös Edit, Füredi Nikolett, Zsadon Andrea, Kisfaludy Zsófia, Molnár Anikó, Szőcs Erika, Simon Andrea, Szupper Fanni, Domoszlai Sándor, Peller Károly, Savanyu Gergely, Szolnoki Tibor, Szentmártoni Norman, Papp Attila, Marosszéki Tamás és Kiss Noró.
Az esemény részeletes, táblázatban lebontott programját a Soproni Petőfi Színház Facebook oldalán találják!
Borítókép; Soproni Petőfi Színház