Nyílt nappal is segít a NAV

  2019. április 9. - www.sopronmedia.hu (Nemzeti Adó- és Vámhivatal)

Hat hét van még hátra május 20-áig, az szja-bevallási határidőig. Akinek ki kell egészítenie a bevallási tervezetét, például azért, mert év közben nem érvényesítette kedvezményét, eddig az időpontig módosíthatja a NAV által készített dokumentumot. A kiegészítés ügyfélkapuval, online a legegyszerűbb, de a NAV ügyfélszolgálatain is kérhető segítség. A győri, soproni és mosonmagyaróvári ügyfélszolgálaton április 11-én nemcsak a délelőtti ügyfélfogadási időben, hanem délután is várják ez ügyben az ügyfeleket.

Az ügyfélszolgálati tapasztalatok szerint a NAV által elkészített bevallási tervezet módosításához a legtöbben a kedvezmények – családi kedvezmény, első házasok kedvezménye, illetve személyi kedvezmény – érvényesítése miatt kérnek segítséget. Ennek oka, hogy év közben nem adtak le adóelőleg-nyilatkozatot munkáltatójuknál, mert az adóbevallásban szeretnék egyben érvényesíteni a kedvezményt, vagy nem megfelelően adták le a nyilatkozatot. Ők ügyfélkapus hozzáféréssel online kiegészíthetik bevallási tervezetüket a kedvezmény érvényesítéséhez és visszaigényléséhez szükséges adatokkal. Ehhez akár telefonon is kérhető segítség, a 1819-es telefonszámon ingyenesen hívható NAV Infóvonalon, illetve személyesen a NAV ügyfélszolgálatain.

A személyes ügyintézéshez szükség van a személyazonosító okmányokon kívül a munkáltatótól, kifizetőtől kapott jövedelem- és járulékigazolásra, valamint minden további, szja-bevalláshoz kapcsolódó igazolásra (például egészségpénztári, nyugdíjpénztári igazolás). A családi kedvezmény érvényesítéséhez a gyermekek adóazonosító jele, első házasok kedvezményéhez házassági anyakönyvi kivonat, személyi kedvezményhez pedig orvosi igazolás is szükséges. Azoknál, akik a családi kedvezményt közösen vagy megosztással érvényesítik, és nem tud mindkét fél személyesen megjelenni, meghatalmazásra és a másik fél igazolásaira is szükség van. A NAV honlapján elérhető az ajánlott meghatalmazásminta.

2019. április 11-én, csütörtökön a rendes délelőtti ügyfélfogadási időn túl is, 15 óra 30 percig nyitva tartanak a Győr, Szent István út 15-17., a Sopron, Kis János utca 4. és a Mosonmagyaróvár, Deák Ferenc tér 1. szám alatti ügyfélszolgálatok az szja-bevalláshoz kapcsolódó ügyintézés céljából. A nyílt nap kifejezetten azoknak az ügyfeleknek egy plusz lehetőség, akiknek kedvezmény érvényesítése miatt kell kiegészíteni adóbevallási tervezetét. Az ügyfélszolgálatra betérőknek érdemes megfontolni az ügyfélkapunyitást is, hiszen a regisztráció mindössze néhány percig tart, és segítségével online elérhető a bevallási tervezet, valamint az szja 1+1%-áról is néhány kattintással lehet nyilatkozni.

Borítókép: illusztráció

Kérem, várjon... Kérem, várjon...