Az idei évben a soproni delegáció több mint 10 laptopot, számítógépet, sok monitort, egeret és pendrive-ot adott át Csongor polgármesterének, Baksa Tibornak. Az adományokat azok a közoktatásban dolgozó felnőttek vagy tanuló diákok kapják meg, akiknek a mindennapi munkavégzéséhez elengedhetetlen egy saját eszköz megléte.
A számítástechnikai eszközök mellett babaápolási termékeket, pelenkát és gyermekruhát is gyűjtöttek a szervezők, mely nagy segítséget nyújt a nehéz helyzetben élő, kisgyermeket nevelő családoknak.
A tárgyi adományok mellett Barcza Attila, a Közalapítvány elnöke 300.000 Ft támogatást is átnyújtott, melyet a gyermeküket egyedül nevelő özvegyek számára tavaly létrehozott segélyalap növelésére fordítanak majd.
A szervezők elmondták, hogy évről-évre egyre biztosabbak abban, hogy Csongor támogatását és megsegítését folytatni kell, az adományozóknak pedig ezúton is köszönetüket fejezik ki az átadott eszközökért mindenkinek, és kiemelten is köszönik a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium adományát, akik több géppel is támogatták az akciót.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F40%2F8c%2Fimg-8187-jpg_03tf.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F12%2F79%2Fimg-8195-jpg_42rm.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc0%2F0e%2Fimg-8196-jpg__85u.jpg)