| 2020. június. 19. | 1 perc olvasás

Ökoturisztikai központtá alakult Göbös-major

Panziót és konferenciatermet adtak át pénteken a Csapodhoz közeli Göbös-majorban, a negyven hektáros területen a korábbi fejlesztések nyomán a mostani beruházással egy ökoturisztikai központ jött létre.

Barcza Attila országgyűlési képviselő az átadón azt hangoztatta, hogy a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.-nek a fejlesztése jól illik a kormány 2030-ig tartó turizmusfejlesztési stratégiájába, mert nem egy pontszerű turisztikai fejlesztés valósult meg a majorban, hanem a térség turizmusának komplex területfejlesztési elképzeléseihez igazodik.

Kiemelte, hogy Sopron és környéke kiemelt turisztikai térség, amelynek nincsenek méterben leszabályozott határai, hanem Sopront, Fertődöt, Kapuvárt és az ide tartozó településeket összességében érinti. Helyes, hogy a térség zászlóvivő az ökoturizmusban, hiszen a közelben van a Fertő-Hanság Nemzeti Park – mondta, majd hozzátette, hogy az M85-ös gyorsforgalmi út elkészültével még könnyebben lehet a térséget megközelíteni, ez pedig a turizmust fogja erősíteni.

Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy a hazai ökoturisztikai létesítmények évente ötmillió látogatót fogadnak, ebből 3,3 milliót az erdőgazdaságok.

A hazai állami erdőgazdaságok kezelik és működtetik az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját, 2010 óta több mint húszmilliárd forint értékben valósítottak meg ökoturisztikai beruházásokat, új kilátókat, erdei szálláshelyeket, látogatóközpontokat és erdei iskolákat hoztak létre, mintegy 150 létesítményt pedig felújítottak. A fejlesztések a következő években is folytatónak, hiszen jelenleg mintegy 22,4 milliárd forintnyi ökoturisztikai beruházás áll tervezés és kivitelezés alatt a 22 hazai állami erdőgazdaságnál – mondta a miniszter.

Orbán Tibor, a KAEG Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Göbös-majori ökoturisztikai központot több lépcsőben alakították ki, a panzióval és a konferenciateremmel pedig teljessé vált a létesítmény. A major negyven hektáron terül el, lovardák, szabadtéri karámok, csónakázótó, erdei iskola és egy kápolna is van a területen.

Fotók forrása: Barcza Attila Facebook-oldala

Legnépszerűbb cikkek