| 2021. február. 17. | 1 perc olvasás

Oktatással a természet oldalán

Február 15-től Dr. Sándor Gyula erdőmérnök vette át a Sopron környéki erdőket kezelő TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezetését. A jövőbeli tervekről Szerda este című műsorunkban számolt be a vezérigazgató.

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. a jövőben még szorosabb együttműködésre törekszik a Soproni Egyetemmel. Kiemelt célunk, hogy a leendő mérnökhallgatók széleskörű gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek. Szeretnénk ha minél több hallgató választaná gyakorlati helyszínnek a Tanulmányi Erdőgazdaságot – mondta Dr. Sándor Gyula.

A vezérigazgató kiemelte: A jövőben a gazdasági, a művészeti és a pedagógiai képzésben résztvevő hallgatók gyakorlati képzésére is nagyobb hangsúlyt kívánnak fordítani. A Tanulmányi Erdőgazdaság a továbbiakban is az „Oktatással a természet oldalán” szlogen keretében folytatja tevékenységét.

23 évig voltam a Soproni Egyetem oktatója. A két évtized alatt megszerzett tapasztalataimat is szeretném felhasználni a közös együttműködés érdekében - hangsúlyozta a vezérigazgató. 

Dr. Sándor Gyula egyetemi munkáját 1997-ben tanszéki mérnökként kezdte, majd végigjárva a tudományos ranglétrát, dolgozott tanársegédi, adjunktusi, docensi, majd 2013-tól habilitált egyetemi docensi beosztásokban a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán. Egyetemi munkáját több elismerés is kísérte, 2016-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át.

A teljes beszélgetést ide kattintva tekinthetik meg: 

Legnépszerűbb cikkek