Októbertől élesben működik a HulladékRadar mobil alkalmazás

  2020. szeptember 27. - www.sopronmedia.hu (MTI)

Októbertől élesben működik a HulladékRadar elnevezésű mobil alkalmazás, amelyen keresztül jelezni lehet az illegális hulladéklerakóhelyeket, a hulladék mennyiségét és összetételét az ország egész területén.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a Tisztítsuk meg az országot! program települési önkormányzatokat érintő próbaprojektjeinek sümegi helyszínén arról beszélt, hogy a próbaidő alatt is közel háromezer bejelentés érkezett több ezer képpel.    

Kiemelte, hogy a kormány februárban döntött a klíma- és természetvédelmi akciótervről, ennek részeként az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében kidolgozott program szeptember végéig próbahelyszíneken zajlik.

A legszennyezettebb területek felmérése után különböző típusú helyszíneken vizsgálják a hulladék mennyiségét, összetételét, illetve azt, hogy milyen eszköz- és szakemberállomány kell a lerakott hulladék felszámolásához.    

Döntően vasútvonalak és a közúthálózat mentén, pihenőhelyeknél, benzinkutak környékén, folyópartokon, erdőkben, nemzeti parki területeken, önkormányzati külterületeken és eldugott közterületen jellemző az illegális hulladéklerakás.    

A kormány 13 milliárd forintot biztosított a Tisztítsuk meg az országot! program idei első ütemére, amelyre önkormányzatok, civil és egyéb szervezetek pályázhatnak.    

Tavaly tekintette át a kormány a hulladékgazdálkodás ügyét, idén tavaszra pedig kidolgozták azokat az előterjesztéseket, amelyek egyrészt a szankciórendszer, az illegális hulladék felszámolása, másrészt a gazdaságpolitikai kérdések kezelésére hivatottak – fogalmazott.

Ugyanakkor az ország megtisztítása és a szankciók mellett a terv az, hogy lerakópontokat is meghatározzanak, ahová legálisan lehet letenni azokat a tárgyakat, amelyekre a lakosságnak már nincs szüksége – mondta.

A HulladékRadar mobiltelefonos alkalmazást azért fejlesztették ki, hogy bárki bejelenthesse, hogy milyen kategóriájú, becsült nagyságú hulladékkal és hol találkozott, mert meglehetősen nehéz felmérni, hogy mely területen és mekkora mértékben okoz problémát az illegális hulladék, hiszen rengeteg olyan lerakó van, amelyről csak a helyiek tudnak, vagy még nem is fedezték fel őket – jelezte korábban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

 

Borítókép: illusztráció

Kérem, várjon... Kérem, várjon...