| 2023. március. 17. | 1 perc olvasás

Olimpikonok jelenlétében kötött együttműködést a Soproni Egyetem és a Magyar Úszó Szövetség a Lőver Uszodában

A megállapodás egyebek mellett az úszóedzői utánpótlásnevelés biztosítását szolgálja.

Az aláírási ceremónián részt vett Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok és Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó, akik az Úszó Nemzet Program helyi eredményeivel is megismerkedtek a létesítményben.

Az együttműködési dokumentumot prof. dr. Lakatos Ferenc kutatási és külügyi rektorhelyettes és dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke írta alá. Az elnök hangsúlyozta: az egyetemmel közösen szeretnének a fiatal végzős szakembereknek megfelelő életpályamodellt kínálni.

Dr. Simon István Ágoston, a Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatási dékánhelyettese a Sopronmédia kérdésére kiemelte: szeptembertől indul a sporttudományi alapképzésük, amelyben szerves részt kap az úszásoktatás, mely egyébként az óvodapedagógus képzésben is fontos szerepet tölt be.

fotó:Griechisch Tamás
fotó:Griechisch Tamás
fotó:Griechisch Tamás
fotó:Griechisch Tamás

 

Legnépszerűbb cikkek