| 2021. június. 21. | 1 perc olvasás

Önfoglalkoztatók támogatása - több mint hatszorosára nőtt a kérelmek száma a múlt héten

"A járvány harmadik hullámát letörtük, a gazdaságot olyan intézkedésekkel indítjuk újra, mint az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása" - jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai és parlamenti államtitkára. Bejelentette: a 219 ezer forintos egyszeri segítségre eddig mintegy 17 ezer igénylő jelentkezett, akik összesen 3,7 milliárd forintot kaphatnak.

A minisztérium közleménye emlékeztet: a koronavírus miatt szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra. Az ágazati bértámogatás idén 30 ezer vállalkozás talpon maradását, 180 ezer munkahely megőrzését tette lehetővé. Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként a kereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban dolgozók részesülhetnek, akik alkalmazott híján nem élhettek a korábbi lehetőséggel.
Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget, azaz 219 ezer forintot kaphatnak. Az egyszeri támogatás többek között a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást.
Az igényléseket 2021. június 8-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. A program első teljes hetében 2727-ről 16 883-ra nőtt az igénylések száma, a kért támogatás összértéke pedig már meghaladta a 3,7 milliárd forintot.
"Június elejétől szélesebb személyi kör számára tettük elérhetővé a vállalkozások munkaerő-támogatását. A programban egy álláskereső foglalkoztatása után fél éven át akár 600 ezer forintot kaphat a munkáltató. A cégek már közel 13 ezer fő elhelyezkedéséhez kértek összesen mintegy 6,5 milliárd forint támogatást. Az Eurostat legutóbbi adatsora szerint a foglalkoztatás negyedéves bővülésében hazánk teljesített a legjobban 2021 elején. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az újabban elindított, kibővített kormányzati támogatások is valós igényekkel találkoznak. A népszerű lehetőségekkel sikeresen ösztönözzük a gazdaság újraindítását és a munkahelyteremtést" - hangsúlyozta Schanda Tamás.

Legnépszerűbb cikkek