| 2019. február. 12. | 2 perc olvasás

Önkéntes tartalékosokat toboroznak

Kedden és szerdán várja az érdeklődőket a Önkéntes Területvédelmi Tartalékosok Győr-Moson-Sopron megyei zászlóalja Sopronban a Közgazdaságtudományi Kar Erzsébet utcai épületében. A toborzás mindegyik napon 9:30-től 15:30-ig tart.

Katonákkal teli, álcázott géppuskafészekkel néztek szembe azok, akik kedden betoppantak a Közgazdaságtudományi Tudományi Kara aulájába: önkéntes tartalékos toborzást tartanak az épületben

Az önkéntes tartalékos katonai szolgálat létrehozásának az volt a célja, hogy kiegészítsék, és olykor tehermentesítsék a hivatásos és szerződéses állományt, valamint rendkívüli állapot és megelőző védelmi helyzet esetén katonai szolgálatot teljesítsenek. Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik. Hazánknak is szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik civil foglalkozásuk vagy felsőfokú tanulmányaik mellett támogatják a honvédség munkáját, és veszélyhelyzetben sem riadnak vissza attól, hogy komoly segítséget nyújtsanak az országnak. 

Az önkéntes tartalékos katonák  tényleges szolgálati időtartama 3 éven belül összesen 6 hónap lehet. Amennyiben éppen nem hívják be őket – civil munkahelyeken dolgoznak, ezért a kormány arra törekedett, hogy különféle eszközökkel – így például állami támogatásokkal – motiválja a munkáltatókat az önkéntes katonai szolgálat tagjainak növelése érdekében. Az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot támogató munkáltató a munkavállalójának tényleges katonai szolgálatteljesítési időtartamára, valamint az ezzel kapcsolatban kiadott pótszabadság időtartamára kompenzációra jogosult. 


fotó: Griechiusch Tamás

Mit jelent az, hogy önkéntes területvédelmi tartalékos?

Olyan önkéntes tartalékosok, akik civil foglalkozásuk vagy felsőfokú tanulmányaik mellett, önkéntesen vállalják a katonai szolgálatteljesítést, veszélyhelyzetben sem riadnak vissza attól, hogy komoly segítséget nyújtsanak hazánknak. A kormány célja, hogy Magyarország megfelelő létszámú tartalékos erővel rendelkezzen. Ennek értelmében a honvédség átalakítja és megújítja az önkéntes tartalékos rendszert, amelynek új elemeként a helyi közösségekre építve hozta létre az önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) szolgálati formát.


Az ország valamennyi járásában járásonként megalakítandó, területi elven szervezett önkéntes tartalékos századok célja, hogy szükség esetén helyben álljon rendelkezésre egy kiképzett, felkészített, alkalmazható erő. A területvédelmi tartalékos század tagjai a felkészítések alkalmával olyan kiképzést, tudást kapnak, mely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetről. A tartalékosok felkészítése és az alkalmazása helyben történik, alapvetően a járásban, esetleg a megyén belül, évente összesen 20 napban.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek