Orbán: kedd éjféltől kötelező a maszkhasználat a közterületeken - FRISSÍTETT

Orbán Viktor miniszterelnök kedden az M1 aktuális csatornának adott interjújában bejelentette, hogy éjféltől előírják a kötelező maszkhasználatot a közterületeken.

A kormányfő az interjúban azt mondta, hogy addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik. Ez belátható közelségben van, és a megoldásban csak ez tud segíteni – hangsúlyozta.

Kifejtette: december végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi vakcina. Úgy számol, ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is. Hozzátette, emellett a kínai, az orosz és az izraeli oltóanyag-lehetőségeket is próbálja az "asztalon tartani".

Az Európából történő tömeges szállítás időpontja áprilisnál hamarabb nem várható, de jöhet vakcina máshonnan is tömegesen, és addig is érkezhet kisebb mennyiségben Európából is - mondta a miniszterelnök.

Lesz egy részleges megkönnyebbülés december vége, január környékén, és egy felszabadulás áprilisban – összegzett. "A végén túl leszünk, és győzni fogunk" - fogalmazott.

Megjegyezte: Nyugat-Európával összevetve, ahol nappal is kijárási tilalom van, Ausztria és Magyarország még jól áll. Európában Magyarországnak, Ausztriának és Németországnak van a legtöbb kórházi ágya, és Magyarországnak van a legtöbb lélegeztetőkészüléke – mondta.

Arra a felvetésre, hogy a kijárási tilalom miatt nem tartanak-e délutáni tumultusoktól például az élelmiszerboltokban, azt válaszolta: tartanak ettől, de bíznak az emberek közbölcsességében, a távolság betartásában.

"Mindannyian szeretünk könyvtárba, moziba, színházba vagy meccsre járni, de ez most teljesen másodlagos" - mondta a kormányfő a korlátozásokról.

Jelezte, a kijárási tilalom és a korlátozások most egy hónapra szólnak, és két hét múlva tud beszámolni az intézkedések eredményéről. Ha jók az eredmények, "karácsony környékén már szabadulhatunk" - fogalmazott.

A Magyarország Kormánya nevű kormányzati közösségi oldal tájékoztatása szerint a "maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a tízezer főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező". 

 

Borítókép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala

Legnépszerűbb cikkek