| 2024. március. 22. | 3 perc olvasás

Orbán Viktor: A magyar fül számára megdöbbentő, amit Brüsszelben hallani

Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal Brüsszelből jelentkezve adott interjút a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő szerint Brüsszel vívja saját háborúját Moszkva ellen, de Magyarország nem áll háborúban Oroszországgal. Az idő előrehaladtával a háborús spirálban eljutottunk a sisakok küldésétől odáig, hogy már arról beszélnek, hogy nyugat-európai országok katonái állomásoznának Ukrajna területén.

Ez a magyar fül számára megdöbbentő. Vigyázni kell, hogy nehogy ez a háborús pszichózis beszippantson bennünket, és elveszítsük a helyes, magyar nemzeti érdekek szerinti tájékozódási képességünket – mondta Orbán Viktor.

Meddig hajlandóak elmenni a nyugati vezetők Ukrajna támogatásában? – tette fel a kérdést a műsorvezető.

Orbán Viktor elmondta, az a riasztó, hogy ami 2–3 hónappal ezelőtt elképzelhetetlen volt, az 3 hónappal később teljesen természetessé vált.

Hozzátette: mára már arról beszélünk, hogy olyan rakétarendszereket adna Németország Ukrajnának, amellyel talán Moszkváig, de Oroszországra mélyen be lehet lőni.

Orbán Viktor facebook-oldala

A miniszterelnök úgy fogalmazott: „ez nem egy videójáték”, a nyilatkozatoknak következményei vannak: özvegyek és árvák százezrei, illetve tönkrement városok.

Mint mondta a kormányfő, amit képviselnünk kell: „tűzszünet, béketárgyalás.”Orbán Viktor kifejtette: van Magyarországon is olyan szervezett politikai erő, amely belehúzna minket a háborúba.Hozzátette: szerencsére úgy látja, a magyarok nagy része megőrizte józanságát.

Miért nem kérdezik meg más országok az állampolgárokat? – merült fel a kérdés.

A miniszterelnök elmondta, az igazság az, hogy megkérdezik őket, de nem úgy, ahogy gondoljuk. „A nyugaton az a felfogás, hogy a választásokon kell megkérdezni az állampolgárokat” – fogalmazott. Magyarországon a kormány felkínálja rendszeresen, hogy megfelelő hangerővel mondják el a véleményüket – mondta a kormányfő.

Brüsszel valójában Soros György hálózatának foglya – hangsúlyozta Orbán Viktor. Mint kifejtette, az európai intézmények pénzt adnak Soros befolyásoló embereinek, akik bent vannak az Európai Bizottságban és Parlamentben, így Brüsszel egyre inkább foglyukká válik.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország támogatja a nemzetközi kapcsolatokat, a beruházásokat, most azonban úgy tűnhet, hogy ellenezzük az ukrán gabona behozatalát Európába.

Ennek megértéséhez a miniszterelnök rámutatott, hogy az EU rendkívül szigorú szabályokat állít fel az európai gazdálkodók számára. Mint mondta, a környezetvédelmi szempontok, a vegyszerek, a felhasználható vetőmagok vonatkozásában az „észszerűség határán túli előírásokkal” csökkentik az európai termelők termelőképességét a gazdálkodóknak. „Ukrajnában ilyen szabályok nincsenek.”

Orbán Viktor rámutatott, hogy a megkötöttségek nélkül termelő gazdálkodó jóval olcsóbban termel, és jóval olcsóbban tudja eladni a termékét, ami versenyhátrányt jelent az európai, így a magyar gazdálkodók számára is az ukrán importtal szemben.

„Hat-hét olyan ország van Európában, amely több élelmiszert állít elő, mint amennyit elfogyaszt” – fogalmazott, majd hozzátette, Magyarország is ezek közé tartozik.

A problémát kifejtve a miniszterelnök elmondta, hogy ebben a felállásban a feldolgozóipar az olcsóbb ukrán terméket fogja felvásárolni, ezért most is tele vannak a magyarországi tározók.

 

Emlékeztetett, hogy

a kormány számára rendkívüli erőfeszítést jelent, hogy segítse a magyar gazdálkodókat, eközben viszont „Brüsszel háborús lázban ég.”

Orbán Viktor kiemelte, hogy az ukrán gabonadömping elleni megoldás lehet, ha igazságos versenyfeltételeket teremtünk. Vagy ne legyenek szigorú szabályok Európában, vagy közelítsük a szabályokat az ukrán termelőkre is – fogalmazott.

Mint mondta, amikor a gazdálkodók utcára vonulnak, abból már tudni lehet, hogy nagy a baj. „Csakhogy Brüsszelnek fontosabb Ukrajna, mint az európai gazdák.” A miniszterelnök úgy véli, hogy a gazdatüntetések megjelenése tükrözi az európai közhangulatot is.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az EU eredeti célja a béke és a jólét megteremtése, amivel szemben jelenleg az európai vezetők menetelnek egy háború irányába, a megélhetési feltételek pedig romlanak. „Az emberek érzése alapvetően negatív a brüsszeli bürokraták iránt.”

Legnépszerűbb cikkek