| 2024. február. 17. | 1 perc olvasás

Orbán Viktor: a magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni

A magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, a gyermekek védelmét hivatott jogszabályokat, az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig át kell fésülni és ki kell egészíteni- jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

„A gyermek sérthetetlen, bántalmazása a legsúlyosabb büntetést vonja maga után. Kegyelemnek ilyenkor helye nincs. Ezért a lemondás helyes volt és megerősít bennünket” – mondta a kormányfő Novák Katalin volt államfő és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter lemondásával kapcsolatban.

Orbán Viktor a kegyelmi ügy kapcsán úgy fogalmazott, "az áldozatok kálváriája kötelez bennünket", hogy megerősítsük a gyermekvédelmi intézményeink vezetését és felügyeletét, az ott dolgozókra vonatkozó előírásokat és korlátozásokat. Mindezeket együtt pedig egy új gyermekvédelmi törvénycsomag formájában be kell nyújtanunk az Országgyűlésnek - tette hozzá.

A kormányfő sürgető feladatnak nevezte az új köztársasági elnök megválasztását. Azt kérte az Országgyűlés kormánypárti frakcióitól, hogy Novák Katalin köztársasági elnök távozásának napján indítsák el az új elnök megválasztásához vezető eljárást.

Orbán Viktor azt mondta, "a kibillent egyensúlyt helyreállítani, a felháborodás magasba csapó hullámait megszelídíteni, a család és gyermekvédelem ügyében a nemzetet újraegyesíteni csak az elnök lemondásával és új elnök hivatalba lépésével lehet".

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A jövő a zöldenergiáé.

A miniszterelnök elmondta, hogy miután visszataláltunk "a 2019-ben kényszerűségből elhagyott kocsiútra", azzal is számot kell vetni, hogy a világ közben sokat változott. A gazdaságban a zöldenergia korszaka már nem kopogtat az ajtón, hanem berúgta azt.

A kormányfő szerint a zöldátállás Magyarországnak épp kapóra jön, "két legyet üthetünk egy csapásra". Élhetőbb lesz az országunk, és kiszabadulhatunk a monarchia szétesése óta gyötrő energiafüggőségünkből is - mutatott rá.
  

Az évértékelőt az alábbi videóban tekinthetik meg:

 

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Legnépszerűbb cikkek