Orbán Viktor: a nemzeti konzultáció a kormányt döntésekre kötelezi

  2021. szeptember 20. - www.sopronmedia.hu (hirado.hu)

Kora délután kezdődött meg a parlament őszi ülésszaka, melynek nyitásaként Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: a sikeres oltási programnak köszönhetően újra szabad nyarunk volt. Európai és világviszonylatban is az egyik leggyorsabb oltási programot valósítottuk meg. Ennek köszönhetően másoknál hamarabb tudtuk feloldani a korlátozásokat és tudtuk talpra állítani a gazdaságot.

Kiemelte: a járványnak lesz negyedik hulláma, ezt mutatják a számok. Három járványhullám után már tudjuk, hogy mi az, ami a vírussal szemben működik és mi az, ami nem. Maszkokkal és korlátozásokkal nem lehet legyőzni a vírust, csak az oltással. A harmadik hullámot ezzel győztük le, a negyediket pedig ezzel tudjuk majd kordában tartani.

A kormányfő hangsúlyozta: oltás alapú védekezést javasol folytatni a jövőben. Kiemelte a harmadik oltás jelentőségét és elmondta, hogy a szakemberek között is egyetértés van ebben a kérdésben. Magyarország elsőként tette lehetővé a harmadik oltás felvételét, ezzel a lehetőséggel már 525 ezer ember élt. Jelenleg 8 millió adag vakcina áll rendelkezésre, és év végéig további 8,9 millió adag leszállítása várható.

Van elegendő oltóanyagunk, bárkit be tudunk oltani – jelentette ki Orbán Viktor.

A magyarok túlnyomó többsége be van oltva, tehát védett. A kormányfő mindenkit arra biztat, hogy vegye fel a vakcinát, mert a súlyos betegséget és a kórházi kezelést is elkerülheti vele. A kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy az év végéig hosszabbítsa meg a rendkívüli jogrendet. Ez már bizonyítottan segíti a járvány elleni védekezést, illetve már bizonyított, és az ország cselekvőképességét a járvány alatt fenn kell tartanunk.

A magyar gazdaság repülőrajtot vett – fogalmazott a miniszterelnök. Kiemelte: a második negyedéves adatok szerint 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ami a valaha mért legnagyobb növekedés. A magyar gazdaság teljesítménye már most meghaladja a járvány előtti szintet, míg számos uniós országban erre még várni kell – jelentette ki Orbán Viktor. A szolgáltatások exportja, a beruházások, az ipar is jelentősen bővült 2020-hoz képest. A miniszterelnök elmondása szerint a kormány képes lesz 5,5 százalék fölé emelni a gazdasági növekedést.

A kormány teljesítette a vállalásait, mivel többen dolgoznak most, mint a járvány előtt. Tizenegy év alatt közel egymillió új munkahely jött létre, egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól – hangsúlyozta a kormányfő.

A nemzeti konzultációról szólva Orbán Viktor kifejtette, azért indították el, mert a járványnak komoly hatása lesz, nemcsak ránk, hanem a világra is. A veszélyek korát éljük, járványok és a népvándorlások zajlanak, ezért kérték ki az emberek véleményét. A miniszterelnök köszönetet mondott azoknak, akik éltek a véleménynyilvánítás lehetőségével és visszaküldték az íveket. A kormány az emberek döntésének megfelelően meghosszabbította a hitelmoratóriumot a rászorultak számára, így a közfoglalkoztatottak, a családok, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a gyermeket nevelők számára, valamint azok részére, akiknek a jövedelme a járvány alatt csökkent.

A gazdaság sikeres újraindítása lehetővé tette, hogy a gyermeket nevelő szülők személyi jövedelemadóját február 15-ig visszatérítsék számukra. A gyermeket nevelő vállalkozók is adóvisszatérítéseket kaphatnak, így összességében 1,9 millió szülő számára mintegy 600 milliárd forintot térít vissza az adóhivatal 2022 februárjában.

A nyugdíjasok is részesülnek a gazdasági eredményekből. A nyugdíjprémium összege a szakértők szerint meghaladja az 50 ezer forintot is. Folytatják továbbá a 13. havi nyugdíj visszaépítését. 

2022 elején hat havi fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi és fegyveres testületek hivatásos tagjai, valamint bevezetik a 25 év alattiak SZJA-mentességét is.

A kormány tárgyal a munkaadókkal és a munkavállalókkal egyaránt a minimálbér 200 ezer forintra történő emeléséről is. Ennek megvalósítására a miniszterelnök jó esélyt lát.

A nemzeti konzultáció eredményét figyelembe véve, a kormány alkotmányos védelmet kíván adni a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsonyabb adóknak és a nyugdíjaknak is.

Borítókép;MTI 

Kérem, várjon... Kérem, várjon...