| 2019. március. 6. | 1 perc olvasás

Óriási Győzelem!

Fantasztikus hangulatú, az utolsó másodpercekig kiélezett mérkőzésen győzte le a Bourges csapatát a Sopron Basket, így a soproni csapatnál az előny a párharcban!

Teltház és fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat. A közönség egy kifejezetten pontgazdag, mindkét fél részéről extra dobóformát hozó első negyedet láthatott. Váltott vezetéssel haladtak a felek, 10 perc után végül 25-23-ra a sárga mezes Sopron vezetett. Már a hetedik tripla ért el célt a magyar együttestől, amikor 38-29-re sikerült ellépniük. Időt kértek a franciák, akik szigorítottak a védekezésükön. Ez némileg kizökkentette a Sopront. A félidőig így 40-40-nél egyenlítettek a vendégek.

Candice Dupree
Candice Dupree
Fotó: Tóth Zsombor/www.wb-sopron.com

A harmadik negyedben nem változott a játék képe. Az előzetesen is várt kemény küzdelem és rendkívül szervezett védekezés jellemezte a meccset. A hullámzó játékrész során 47-44-nél és 51-48-nál a francia csapatnak volt esélye jobban ellépni. Ezt követően azonban a Sopron vette át az irányítást. Yvonne Turner már a 18. pontját szerezte, amikor a negyed végén 54-51-re módosította az állást.


Fotó: Tóth Zsombor/www.wb-sopron.com

 

A harmadik etapot lezáró 6-0-ás roham a Sopront helyezte lélektani előnybe. Erre építve jó ritmusú támadásokkal a záró szakasz közepére 60-55-re sikerült ellépni. Támadhattak hazaiak a magabiztos vezetésér. Ez nem sikerült és néhány rossz ütemű faulttal, illetve egy technikaival kizökkent ebből a lendületből a Sopron.Másfél perc volt hátra, amikor 61-60-nál átvette a vezetést a Bourges. Ami innen következett az egy felejthetetlen, végletekig kiélezett végjáték. Időkérést követően utolsó 24 másodpercben a Sopron támadhatott 65-64-es francia előnynél. Végül Candice Dupree 4 másodperccel a vége előtt szerezte a győztes találatot. Egy emberként ugrott talpra a publikum. Az utolsó támadásból a vendégek nem találtak be, így a Sopron egy győzelemre került az újabb Final Four-tól. Sopron Basket -Bourges Basket 66-65. Folytatás pénteken Franciaországban.

Legnépszerűbb cikkek