A Soproni Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Alex 21 éves pápai és V. András 21 éves győri lakosok ellen.
A rendőrség ügyeletére 2016. szeptember 3-án 21 órakor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit kiraboltak Sopronban. Az elsődleges adatok szerint két fiatal leszólította a sértettet, majd egyikőjük elővette kését és készpénze átadására szólította fel, aminek a helyi lakos eleget tett. A rendőrök azonnal megkezdték az elkövetők felkutatását.
Pár órával később, 2016. szeptember 4-én virradóra újabb bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a két gyanúsított ismét kirabolt egy férfit. A járőrök rövid időn belül a helyszínre értek és a közelben elfogták B. Alexet és V. Andrást. Egyikőjük ruházatában megtalálták a sértettek által körülírt kést is, amit lefoglaltak.
A nyomozók megállapították, hogy az első bejelentés előtt a pápai és a győri lakos egy harmadik személyt is kirabolt, hasonló módszerrel. Az előállított fiatalokat – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F76%2F86%2Fimg-1724-jpg_t9ib.jpg)