- Az aranyérmet nem kell magyarázni, mi vagyunk a legjobbak! - nyilatkozta boldogan röviddel a döntő mérkőzés és az azt követő ünneplés után a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia elnöke, dr. Szekeres Csaba. Öröme érthető: az U18 a felnőtt korosztály előszobája, aki itt nyer, az már majdnem profi. A soproni csapatról pedig még az ellenfelek edzői is elismeréssel állapították meg; megérdemelten nyerték el az aranyérmet.
- Mérkőzésről mérkőzésre jobbak tudtunk lenni, a fiúk mentálisan rendkívül erősek voltak, az időnkénti mélypontokból is gyorsan ki tudtak jönni, a legjobb teljesítményt nyújtották. A csapat minden tagja a helyén volt, a kiváló edzőpáros pedig az utolsó pillanatig tökéletesen irányított. Mit mondhatnék? A 2004-es születésű játékosainkat fájó, de nyugodt szívvel engedjük el az utánpótlásból. Papírunk van róla, hogy nevelésük befejeződött, ők a legjobbak. A többiekkel pedig folytatjuk a munkát - összegzett a soproni akadémia elnöke.
- Nagyon büszke vagyok a fiúkra és az egész szakmai stábra! - veszi át a szót Horváth József szakmai igazgató, aki ezúttal enged is megszokott visszafogottságából, látni rajta az örömöt.
- Mondhatjuk, hogy a döntő egyik esélyeseként utaztunk Debrecenbe, de nem az egyetlen esélyesként. Jól játszottunk a torna nagy részében és nem kétséges, megérdemelten lettünk bajnokok. A csapatban mindenki tudta mi a szerepe és ott adta a maximumot. De azt mondom, aranyérmet nem lehet csak a csapattal nyerni. Ebben a sikerben ott vannak a korábbi edzők, és persze a mostaniak, a szakmai stáb minden tagja, az iroda dolgozói is. A fizioterapeutánknak, Berta Ferencnek köszönhető például, hogy meghatározó játékosokat nem kellett nélkülöznünk. Csapatjáték volt a pályán és azon kívül is. És igen, tényleg öröm és visszaigazolása a sok munkának, hogy a Soproni Sportiskolának harmadszor is sikerült aranyérmet nyernie! - mondta el Horváth József.
A hazafelé tartó buszon értük utol a fáradt, ám boldog edzőket. Caslos Vallejo elárulta, az első mérkőzésen nem volt elégedett, a másodikon viszont már megcsillogtatták tehetségüket és küzdeni tudásukat játékosai, olyannyira, hogy ott már benne is felerősödött a remény: ennek lehet aranyérem a vége.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1jus%2FCarlos%2520Vallejo%2520k%25C3%25B6z%25C3%25A9pen.jpg)
- A játékosok akarása, az elvégzett munka, az akadémia nyújtotta biztos háttér, az edzői stáb szakmai felkészültsége együttesen megtették hatásukat. Önbizalom áradt a fiúkból, de ez az elvégzett munkából eredő magabiztosság volt. Hittek a csapatban és persze magukban is, de elsősorban egymásban - fogalmazott a spanyol szakember. Elárulta, a Pécstől tartott a legjobban az ellenfelek közül, arra számított, hogy velük fog csapata döntőt játszani. De mivel a pécsiek beleszaladtak egy váratlan vereségbe, már az elődöntőben szembe kerültek velük a soproniak. És ott elképesztő jó játékkal rukkoltak elő a játékosai.
- Most még azon kell dolgoznunk, hogy a 2004-es játékosainkat még közelebb segítsük a profik világához, a 2005-ös születésűekkel pedig folytatjuk a munkát - mondta Carlos Vallejo. A csapat vezetőedzője maximalizmusáról híres,úgyhogy nem lehetett kihagyni a kérdést: elégedett?
- Maradéktalanul. Még vagy huszonnégy óráig - válaszolt nevetve az aranyérmes edző.
Csátaljay Gábor másodedző még nála is jobban örülhet. Bajnoki címhez segítette a soproni fiúkat, köztük a fiát, Csátaljay Pétert, a torna legértékesebb játékosát!
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1jus%2FCs%25C3%25A1taljay%2520P%25C3%25A9ter.jpeg)
- Talán még fel sem fogtam maradéktalanul. Sűrű volt ez a négy nap és nemcsak a fiúk dolgoztak a pályán, nekünk is folyamatosan agyalnunk kellett a kispadon. Voltak nehéz percek, de nem ez a lényeg. Ebben a társaságban több olyan vezéregyéniség is van, akik a hátukra tudják venni az egész csapatot, előreviszik, megnyugtatják a többieket. Mentálisan hihetetlenül erősek. Az egyéni képességeiket tekintve is kiemelkedőek, de erejük összeadódott, mert együtt volt a csapat. Mindenki. És mindenki fejlődött mérkőzésről mérkőzésre - értékelte játékosait Csátaljay Gábor. Jó érzéssel töltötte el, hogy az ünnepélyes eredményhirdetésen az edzőtársai is elismerték: jó helyre került az aranyérem, megérdemelten lett bajnok a Sopron.
Az országos bajnokság döntőjének legértékesebb (MVP) játékosa lett Csátaljay Péter, bekerült az All-Star csapatba is Csendes Péterrel együtt, Flasár Botond pedig a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia legjobbja lett. Debrecenből hosszú volt az út hazafelé, de boldog bajnokoknál gyorsan repül az idő. Rengeteg munka, gyakorlás és időnként lemondás is van a siker mögött, de ez most eszükbe sem jut...
- Felfoglalhatatlanul jó érzés - próbálja megmagyarázni a megmagyaráztathatatlan Csátaljay Péter. - Mérkőzések közben csak a játékra koncentráltam, higgadt voltam, most jó lesz egy kicsit kiereszteni, ünnepelni. És azután aludni - mondja nevetve a 17 éves játékos.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1jus%2FFlas%25C3%25A1r%2520Botond.jpg)
- Most két nap pihenő, aztán készülnöm kell a szóbeli érettségikre - mondja az egy évvel idősebb Csendes Péter, aki a bajnokságba magabiztosabban vágott bele, mint a vizsgákba. A profi játékoskarrier előtt álló Csendes úgy érzi, az aranyérem tökéletes lezárása az utánpótlásban eltöltött korszakának, de a bajnoki cím számára teljes mértékben csapatsiker:
- Teljes összhang volt a játékosok között, bíztunk egymásban és tökéletesen együttműködtünk. Ezért tudtunk győzni...
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1jus%2FCsendes%2520P%25C3%25A9ter.jpeg)