| 2022. március. 26. | 2 perc olvasás

Országos történelmi vetélkedőt tartottak a soproni népszavazás 100. évfordulója alkalmából

A versenyen budapesti, salgótarjáni, békéscsabai, dunaújvárosi, győri és soproni csapatok mérték össze tudásukat az 1918-as őszirózsás forradalomtól az 1922. január 1-jéig tartó időszak történéseiből, kiemelt figyelmet fordítva az 1921-es soproni népszavazás eseményeire.

A Sopron és környékén 1921-ben tartott sorsdöntő népszavazás 100. évfordulója alkalmából, Civitas Fidelissima történelmi vetélkedő néven, a Soproni Tankerületi Központ Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának felkérésére országos történelmi vetélkedőt hirdetett középiskolás diákok számára, amelynek fővédnöke Hajnal Gabriella, a Klebelsberg-központ elnöke. 
A versenyre 71 csapat, több mint 210 tanuló regisztrált. A döntőre nyolc csapat érkezett összemérni tudásukat a Liszt-központba. 
A történelmi vetélkedő ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. 
- 1921. december 14. a hűség napja. Ezen a napon vette kezdetét a népszavazás, Magyarország első népszavazása, amelynek eredményeképp Sopron és a környező települések magyarok tudtak maradni. Mi úgy hisszük, így száz év távlatából is, hogy ennek azért volt akkora jelentősége, mert az első világháborút lezáró békeszerződések nehéz helyzetbe hozták Magyarországot. Viszont ez a népszavazás akkor erőt, hitet és reményt adott a hazának. Nagyon büszkék vagyunk rá. Ez a mi történetünk, a soproniak története. Az elmúlt évet annak szenteltük, hogy számos rendezvény keretében elmeséljük ezt a történetet – emelte ki a polgármester.
 

Fotó: Máthé Alexandra


- Meséltük zenekari árkokban, kiállításokon, kiadványokban, táncművekben, szabadtéri programokon. Ennek a törekvésnek eredményként jött létre a tankerületi központtal együttműködésben ez a mai rendezvény is. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki ebbe időt, energiát tett és hozzájárult a verseny sikerességéhez. –tette hozzá. 

A verseny eredményei a következőképp alakultak: 

I.hely:  Széchenyi Fiúk – Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

II.hely:  BelvárTrió – Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

III.hely:  NagyMaSzab – Győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

IV.hely:  Hazatértek - Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium

V. hely: Óvatos Duhaj - Újbudai Széchenyi István Gimnázium *

V.hely: VOKSopron - Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium  /Sopron/*

VI.hely: Soproniak -  Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium /Sopron/

VII.hely:  Tamási - Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium

 

* az V. helyen azonos pontszám miatt holtverseny alakult ki

 

A helyezésekért járó díjakat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata ajánlottta fel.

Legjobb kisfilmért járó különdíj: BelvárTrió  - A díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajánlotta fel.

Legjobb divatbemutatóért járó különdíj:  Hazatértek     -  A díjat a Klebelsberg Központ ajánlotta fel.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek