| 2016. szeptember. 1. | 2 perc olvasás

Ősszel a Liszt központban is beköszönt az új évad

Szabó Balázs, Zorán, Szalóki Ági, Robert Capa kiállítás, Halász Judit, Vasútmodell kiállítás, kávé világnapi forgatag is szerepel az új évad őszi kínálatában.

A napsütéses szeptemberi hétvégékben bízva, szabadtéri koncertekkel indul a Pro Kultúra 2016/17-es évada: szeptember 4-én a Blues Hangers, 10-én az Európában turnézó, amerikai The New Divide nevű zenekar, 11-én az instrumentális reggae és ska zenét játszó Ska Tunes, 18-án pedig a szabad jazz-blues műfaját képviselő Jam session lép fel a Liszt teraszon. 

Szeptember 25-én elsősorban a gyerekeké lesz a Liszt központ: a Magyar Népmese Napján kézműves foglalkozások, néptáncbemutató és bábszínház várja az ifjakat, a napot pedig Szabó Balázs meseestje koronázza meg. Az énekes korábban „bandájával” együtt lépett fel a Liszt központban, ezúttal új oldalát ismerheti meg a közönség. 

Nagy neveket hoz az október is Sopronba: fellép Szalóki Ági, Zorán és Halász Judit, a Munkácsy-teremben Robert Capa fotóiból nyílik kiállítás, a Kávézz Sopron! című rendezvényen pedig a hazai kávékultúra és barista szakma kiváló képviselői mutatkoznak be. Ha október, akkor nem hiányozhat a programkínálatból a hagyományos Vasútmodell kiállítás sem, ami immár 9. alkalommal lakja be terepasztalaival és miniatűr vasutas világával a Liszt központot. 

Alkuszok a tőzsdén, Párizs, 1936 tavasz
Alkuszok a tőzsdén, Párizs, 1936 tavasz
fényképezte Robert Capa© International Center of Photography, New York – Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye, Budapest

Az új évad kezdete egyben lezárást is jelent: a 2015/16-os szezon a nyár utolsó programjaival véget ért. A Pro Kultúra az elmúlt évadban 121 alkalommal kínált programot közel 70.000 látogatónak, a szabadtéri rendezvényekkel együtt 12 helyszínen. Ezreket vonzott a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményéből nyílt kiállítás, több száz fős állandó közönség mellett zajlott a Liszt Ferenc Hangversenybérlet és a Koraesti Hangversenybérlet sorozata, emlékezetes programokkal telt a két nagy múltú kulturális fesztivál, a Soproni Tavaszi Napok és a Soproni Ünnepi Hetek, a Fertőrákosi Barlangszínház előadásaira pedig több mint 14.000-en váltottak jegyet. Év közben olyan további csemegék várták a látogatókat, mint az újjáélesztett Soproni Őszi Tárlat, a Fáraók farsangja vagy a Sopronikon. 

Az elmúlt évad legemlékezetesebb pillanatait egy fényképes összeállítással idézte meg a Pro Kultúra, ami itt megtekinthető. A szeptemberi programkínálat pedig a www.prokultura.hu oldalon érhető el. 

 

Legnépszerűbb cikkek