„Ha igazán szereted szülőfölded, akkor ismered azt: ismerd meg hát, fedezd fel kincseit, gyönyörködj szépségében!” - ezt a mottót választották ki a szervezők a konferencia első napjához, amely február 21-én, pénteken lesz. Az aznap zajló előadások a helyi ifjúságot kívánják majd megszólítani.
A köszöntők után dr. Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos nyitja az előadások sorozatát. Ebben arról értekezik majd, hogy miért fontos, hogy hazafias szellemben nevelkedjenek a jövő generációi. Dr. Szili Katalin, a magyar autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott pedig a nemzeti hovatartozás és a globális világ kapcsolatát ismerteti majd.
A „nemzettudat és a nemzeti identitás Közép-Európában” - ez a vezérgondolata a konferencia második napjának, amely február 22-én, szombaton lesz és a felnőtt érdeklődők kíváncsiságát kívánja kielégíteni. A rendezvény különlegessége, hogy 5 különböző országból érkeznek előadók. Lengyelországból Konrad Sutarski író érkezik, aki arról fog beszélni, hogy a visegrádi államok hogyan védik Európát. Peter Balla egyetemi professzor pedig Csehországból jön, ő a következő kérdésre adja meg a választ az érdeklődőknek: hogyan látja a helyét a fiatal cseh generáció a mai világban? Őt a Szlovákiából jövő Jaroslav Daniska követi. A politikai elemző arra világít majd rá: a nemzeti eszme erősebb, mint a liberalizmus.
Ausztriát Christofer Pan jogszociológus képviseli majd, aki a bécsi önrendelkezést, mint a kisebbségvédelem és regionális fejlesztés eszközét mutatja be előadásában. A sorozat dr. Szili Katalinnal zárul - a magyar autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott bemutatja az őshonos kisebbségek sorsát a XXI. században.
A Liszt Ferenc Konferencia Központban lezajló eseményre a [email protected] címen lehet regisztrálni.
A programsorozat farsangi bállal zárul majd. Az évszázadok óta testvéri közösségben együtt élő magyar, német és horvát anyanyelvűek ünnepe február 22-én 19-órakor kezdődik a Liszt Ferenc Konferencia Központban. A bál során közreműködik a Madarak eMeRTon-díjas zenekar, valamint a Soproni Petőfi Színház tánc- és színművészei. Szülőföldünk ízei címmel pedig büfévacsorát adnak a neves helyi vendéglősök és borászok. Az est házigazdái Molnár Anikó és Savanyú Gergely színművészek lesznek.
Az érdeklődők jegyet vásárolhatnak és asztalfoglalást kérhetnek a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. jegyirodájában, a [email protected] e-mail címen, vagy a 0699/517-517-es telefonszámon.
Borítókép: illusztráció