Fodor Zsókát ismerősként köszöntötte a soproni közönség, hiszen Pataki András igazgatása alatt játszott a Kígyómarás és az Énekes madár előadásokban a leghűségesebb város társulatával. Most Oszvald Marikával együtt hozták el az Összezárva című keserédes komédiát, amely Csík Csaba és Csontos Orsolya darabja Kinizsi Ottó rendezésében. A remek előadással járják az országot, és mindenütt nagy sikert érnek el vele. Így történt ez most is. A közönség fergeteges hangulatban köszönte meg a két színművésznőnek a produkcióban nyújtott magas szintű teljesítményét. A közös ünneplés pedig a virágcsokrok átadása után is tartott.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520j%25C3%25BAnius%2F%25C3%25B6sszez%25C3%25A1rva%25201.jpg)
Borítókép; Soproni Petőfi Színház