Páneurópai Piknik 30 - Kiállítás és kerekasztal beszélgetés a szervezőkkel

  2019. július 4. - www.sopronmedia.hu

Városi kiállítással is emlékezik Sopron a Páneurópai Piknikre. A harminc évvel ezelőtt történteket, a vasfüggöny korát a Rondellánál idézik fel, olyan tárgyak és eszközök bemutatásával, amik egykor elválasztották egymástól az embereket. A tárlat csütörtöki megnyitóját a Páneurópai Piknik egykori soproni és debreceni szervezőinek részvételével tartott kerekasztal beszélgetés követte.

Osváth Ádám, a Soproni Múzeum történésze elmondta: szeptember végéig látható az installáció, ami elsősorban a szervezők bátorságának állít emléket és arra is kísérletet tesz, hogy érzékeltesse, hogyan is élték át a kritikus napokat az NDK-s menekültek. A tárlatot a Páneurópai Piknik '89 Alapítvánnyal közösen készítették el. A kiállított határőrtorony, a trabant, a szögesdrót a kor jellegzetességei. A kiállítás további különlegessége, hogy az eredeti berlini falon található graffitiket is rekonstruálták a Handler Nándor Szakképző Iskola segítségével.

Dr. Magas László a Páneurópai Piknik '89 Alapítvány elnöke, egykori szervező kiemelte: a vasfüggöny lebontása szimbolikusan itt Sopronban kezdődött, amikor 1989. augusztus 19-én a Páneurópai Pikniken a kelet németek áttörték a határt és kijutottak Ausztriába. Ez indította el a rendszerváltást Közép- és Kelet-Európában.

A kiállítás megnyitóján köszöntőt mondott Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, aki hangsúlyozta: folyamatosan emlékeznünk kell a 30 évvel ezelőtt történtekre. Beszélnünk kell róla, hogy egyre teljesebb és hitelesebb képet kapjunk. Büszkék lehetünk rá, hogy Sopronnak ebben a történelmi folyamatban is komoly szerep jutott.

A kiállításmegnyitó után kerekasztal beszélgetést tartottak a Liszt Ferenc Kulturális Központban. Itt Dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte a kortanúkat, szervezőket, kiemelve a debreceni résztvevőket . A polgármester szerint fontos ez a beszélgetés, hisz így a hiteles gondolatok és emlékek birtokában közeledhetünk a jubileumi 30. évforduló felé.

A beszélgetésen részt vett Filep Mária, a Páneurópai Piknik debreceni főszervezője, Magas László soproni főszervező, a Páneurópai Piknik néhai fővédnökének, Pozsgay Imre államminiszternek titkára, Vass László és Dr. Tóth Imre történész, múzeumigazgató. A moderátor Kuslics Balázs volt.

Filep Mária a debreceniek részéről felidézte azt is, hogy míg 1989. május 2-án arról olvashattak, hogy a magyar kormány bontja a vasfüggönyt nyugaton, majd megtörtént Nagy Imre újratemetése is, addig náluk július 21-én arról szóltak a hírek, hogy a román-magyar határon építik a szögesdrót kerítést. - Nyugaton bontottak, román oldalon pedig az egy politikai rendszerhez tartozó két nép között építették a fizikai határt. Mi az igazságtalan történelmi határok és a lelki-szellemi határok ellen szerveztük meg a pikniket- tette hozzá.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...