| 2020. október. 8. | 2 perc olvasás

Hozta a kötelező győzelmet az első hazai derbin a Sopron KC

Parádés második negyedet produkálva, szünetre 30 pontos előnyt szerzett Soproni Kosárlabda Club a Jászberény elleni hazai bajnoki premieren. Szünet után aztán a biztos vezetés tudatában engedték ellenfelüket felállni a padlóról, s végül 10 ponton belülre került a magára találó Jászberény. Bár a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, kicsit megnehezítették a magunk dolgát. Összességében biztos, mégis tanulságos győzelmet aratott a hazai bajnoki premieren.

A mérkőzés első kosarát a Sopron játékosa, Thompson szerezte, de kis időn belül a vendégektől Radukics egyenlített. A negyed feléig Thompson szerezte a pontokat a hazai csapatnak, míg a másik oldalról Penn, Wideman és Katona is betalált, így 11-8 lett az állás. A fennmaradó 5 percben a hazaiaknál Borisov, Wideman és Thompson játszott eredményesen. A vendégeknél Brbaklics egy triplával segítette az övéit felzárkózni, mellette még Donaldson volt aktívabb és szerzett több kosarat, így a negyed vége 22-17 lett a hazaiak javára.


Fotó: Wölfinger Béla

A második játékrészben a hazai csapatból Dillard jól kezdett, majd ezt a lendületet megtartotta a Sopron, mivel Jogéla, Borisov és Schöll is sorra betalált. A vendég együttes elvétve talált csak a gyűrűbe, így a második játékrész felére jelentős fölényre tett szert a hazai csapat, 41-23 lett az eredmény. Dillard triplájával és Wideman sikeres közelijével, valamint Thompson jól befejezett támadásainak köszönhetően tovább növelte előnyét Kosztasz Flevarakisz gárdája, amely a nagyszerű védekezése miatt csak 3 pontot kapott a negyed második felében, így 56-26 –ra vezetett a félidőben.

A szünet után Radukics zsákolásával folytatódott a mérkőzés. A harmadik felvonás feléig Donaldson triplájával és további kosaraival, Milicsevics sikeres találataival elkezdték csökkenteni a különbséget a jászberényiek, de a hazaiak Borisov, Takács és Thompson pontjaival tartották az előnyüket, ezáltal 63-42 volt az állás a negyed közepén. Thompson továbbra is jól célzott, de Penn is sikeresen dobott egy távolit, valamint Brbaklics is segítette a Jászberényt a hátrány ledolgozásában. A negyed vége felé Donaldson és Wideman is eredményes volt, 72-57 lett a harmadik tíz perc vége.


Fotó: Wölfinger Béla

Az utolsó etap a Jászberény kosarával kezdődött. Dillard sikeres közeli és távoli találataival próbált ellépni a hazai csapat, de Donaldson, Radukics és Brbaklics sikeres támadásainak köszönhetően 82-70 volt az eredmény a negyed közepén. Bár a továbbiakban próbálkozott becsülettel a JKSE, a mérkőzés első felében összeszedett harmincpontos hátrányát nem tudta ledolgozni, hozta a kötelezőt a Sopron.


Fotó: Wölfinger Béla

- Ez az első győzelmünk a bajnokságban. Elmondtam a játékosaimnak is, hogy a szezon elején szerzett győzelmek most talán még többet érnek, mint a nagy diadalaink az előző bajnokság végén, mert nem tudunk úgy készülni, ahogyan szeretnénk, a csapatunk még nincs készen. Nem lehet hét játékost forgatva játszani, nagyobb rotációra lenne szükségünk. A mai mérkőzés után nagyon tisztelem a Jászberényt, mert az első félidőben összeszedett hátrány után sem adták fel. Sokan azt hiszik, hogy könnyű egy ilyen első félidő után fenntartani ezt a teljesítményt, de nem az. A Jászberény kihasználta, hogy leeresztettünk, de szerencsére megnyertük a mérkőzést. Az első félidőre büszkék lehetünk, a másodikból tanulnunk kell. – kommentálta a mérkőzést Kostas Flevarakis, vezetőedzője

Legnépszerűbb cikkek