Az első fordulóban mindkét csapat vesztesen hagyta el a parkettát. Milos Pavlovic formálódó alakulatának nem volt győzelmi esélye a jóval erősebb játékerőt képviselő Győr ellen, akik határozott játékkal rukkoltak elő (49-88). Szerencsés Tamara volt a legveszélyesebb a győriek gyűrűjére, aki 14 pontot termelt, társai azonban ezen a téren nem nagyon akadtak.
A Sopron Basket jóval közelebb állt a sikerhez a hétvégén, a szünet utáni pillanatokban 24 pont is volt az előnyük a TFSE-MTK Budapest vendégeként. Idővel azonban fáradni kezdett a tartalékos csapat, melyet ellenfelük nagy hajrát nyitva kihasznált, és a rendes játékidő végén utolérte a Sopron Basket csapatát. A hosszabbítás első percében visszaszerezték a vezetést, de onnan már a lélektani előnyben levő Szabó Fanniék akarata érvényesült.
Borítókép: illusztráció, Fotó: Tóth Zsombor
| 2023. október. 7. | 1 perc olvasás
Pasaréten lép pályára a Sopron Basket szombat este
A második fordulóban ismét a fővárosba szólítja a soproni csapatot a bajnoki menetrend. Szombaton 18 órakor a Vasas Akadémia vendégeként lépnek pályára.