A Soproni Pénzügyi Napok idén az ÁFA elméleti és gyakorlati alkalmazásával foglalkozik – a témában 20 neves szakember osztja meg tudását a résztvevőkkel.
A megnyitón Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere beszédében kiemelte: szükség van az ilyen szakmai rendezvényekre, hiszen a szakemberek mindennapi munkáját segítik, naprakésszé teszik őket az ehhez hasonló programok.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdc%2F32%2Fpenzugyikonferencia-sopron-tom-9634_vukj.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Kovács Tamás a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar egyetemi docense a sopronmedia kérdésére elmondta: a két nap során egyrészt a legfontosabb adóváltozásokról kapnak egy gyakorlati tájékoztatást a résztvevők, illetve több előadó makrogazdasági, bírósági és számvevőszéki szemszögből mutatja be a területnek az aktualitásait. Csütörtökön többek között Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke és Baksay Gergely, az MNB igazgatója, pénteken pedig Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára és Domokos László, az ÁSZ elnöke is tart előadást.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F50%2Fd8%2Fpenzugyikonferencia-sopron-tom-9643_duvk.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Feb%2F12%2Fpenzugyikonferencia-sopron-tom-9601_h4yi.jpg)
fotó: Griechisch Tamás