| 2021. november. 30. | 2 perc olvasás

Planet Budapest 2021 - A Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság is részt vesz a világtalálkozón

A Soproni Egyetemmel és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt-vel is találkozhatnak az érdeklődők Budapesten a Hungexpo-n megrendezésre kerülő Planet Budapest Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón. Az esemény célja, hogy felhívja a résztvevők figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók. A Soproni Egyetem, múltjából adódóan, szellemiségében mindig is magáénak tudta a „Zöld Egyetem” koncepciót ezért nagy örömmel csatlakozott az Európa-hírű esemény résztvevői köréhez.

A Soproni Egyetem már régóta elkötelezett a fenntartható, környezetbarát működés mellett, mely szemlélet az Egyetem négy karán (Benedek Elek Pedagógiai Kar, Erdőmérnöki Kar, Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar), továbbá tudományos intézetében (Erdészeti Tudományos Intézet) az oktatott tantárgyakban és a kutatásokban is nagy hangsúlyt kap, valamint átszövi a mindennapi működést is. Ennek megfelelően a kutatási és szolgáltatások portfóliójában is megjelenik a környezettudatosság: a klímakutatások, klímaadaptáció, energiahatékonyság, okos technológiák, alternatív energiák, fenntartható és megújuló anyagok és termékek, hulladékgazdálkodás, körkörös gazdaság, szemléletformálás és nevelés területei.

A Soproni Egyetem, a széles körben elismert Green Metric zöld egyetemeket rangsoroló nemzetközi lista Top 100-as helyezettjeként is, a Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó keretében bemutatja Oktatási Egységeinek-Karainak széles képzési palettáját, innovatív egyedülálló kutatási eredményeit, továbbá Vállalati Kapcsolatok és Innováció Központjának szerteágazó szolgáltatásait.

Az idei évtől a Soproni Egyetemért Alapítvány fenntartásában működő, tevékenységével évtizedek óta közös utat járó Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt interaktív eszközök segítségével igazi erdei élményt varázsol a Hungexpo területére, ahol a fiatalok és idősebbek egyaránt megismerhetik a Soproni Hegység erdeinek különleges élővilágát.

Az izgalmas bemutatókon, játékokon túl oktatóink és szakembereink a helyszínen várják az érdeklődőket december 5-ig minden nap reggel kilenc és este hat óra között az „A” pavilon 20.d számú standhelyén. Látogatóink őshonos csertölgy makkokat is magukkal vihetnek, ezzel kertjükbe-otthonukba is becsempészhetik az Expo és a Soproni Egyetem hitvallásának üzenetét.

A Szakkiállítás helyszíne:

Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ

1101 Budapest, Albertirsai út 10. (Expo tér 1.)

Az előzetes regisztrációhoz kötött esemény számos szakmai kiállítót mutat be a visegrádi országokból, akik technológiai fejlesztéseikkel, innovatív termékeikkel és szolgáltatásaikkal segíthetik elő a fenntarthatósági fordulatot. Mindemellett látványos, szórakoztató és informatív programokat kínál a rendezvény, átfogó képet adva a természetről, életmódunkról, a minket körülvevő folyamatokról, kézzelfogható megoldásokat kínálva a fenntartható hétköznapokhoz.

 A látogatói regisztrációra az alábbi oldalon nyílik lehetőség: Planet 21 Regisztráció (planetbudapest.hu)

Legnépszerűbb cikkek