| 2018. október. 25. | 1 perc olvasás

Plusz előadással búcsúzik az Aida

A hatalmas, az ország több pontjáról is érkező érdeklődés miatt négy bérletszünetes előadással búcsúzik az Aida című musical stábja Soprontól november 23-án, 24-én (ekkor kétszer látható a darab) és 25-én. A teátrum történetének egyik sikerelőadása nagy és emlékezetes sorozatot tudhat maga mögött. Várhatóan az elköszönés is hasonló élményt kínál a nézőknek.

A kiadott műsorhoz képest még egy előadást meghirdet a soproni színház az Aida című musicalből, ugyanis olyan gyorsan elfogytak a jegyek a bérletszünetes alkalmakra, hogy  november 24-én (szombaton) 15 órakor is műsorra tűzi a produkciót a teátrum. A közönség érdeklődése folyamatos a darab iránt - a környező megyéken kívül Budapestről, Baranya megyéből, sőt a Nyírségből is jöttek nézők - ezért a stáb örömmel lép színpadra délután is, hogy senki ne maradjon le a közös színházi élményről.

A Tim Rice és Elton John művéből készült darab stábja és a közönség annyira egymásra talált Sopronban, amelyre ritkán adódik példa. Sorozatban felállva tapsolták meg a csapatot a felnőtt nézők, mindeközben a fiatalokhoz is megtalálta az utat a produkció. A Pataki András rendezésében látható előadás egy éve indult útjára a fertőrákosi barlangszínházból, majd a leghűségesebb város teátrumába bekerülve írta tovább a darab és a stáb legendáját. Remek hangulatú előadások, a meghatottságtól könnyező nézők, katarzist adó eseték, parádés színpadi és zenekari teljesítmények, jó hangulatú találkozások, hosszú percekig tartó ünneplések jellemezték a musical útját eddig Sopronban és Fertőrákoson.

Most elérkezett a búcsú ideje. A Petőfi Színház színpadán novemberben még négyszer láthatja a közönség az Aidát.  

A bérletes előadások mellett a nézők kérésére november 23-án, 24-én (ekkor kétszer), 25-én bérletszünetben is látható a darab, hogy a társulat velük együtt írja tovább a soproni színházi legendát.


fotó: soproniszinhaz.hu

fotó: soproniszinhaz.hu

fotó: soproniszinhaz.hu

Legnépszerűbb cikkek