| 2020. március. 19. | 1 perc olvasás

Polgárőrök segítik a járványhelyzet enyhítését

Közterületi és külterületi szolgálattal segíti az Országos Polgárőr Szövetség a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet enyhítését.

A szövetség csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arra kérte az egyesületeket, hogy lehetőségeikhez mérten fokozott közterületi és külterületi szolgálattal segítsék a rendőrség munkáját és a lakosságot, különösen az időskorúakat. Ennek érdekében pedig országszerte akciócsoportokat hoztak létre.

A polgárőrök legfőképpen élelmiszerek, gyógyszerek beszerzésével és kiszállításával segítenek az időseknek. Továbbá a tanítási szünet miatt kiemelt figyelmet fordítanak a közterületeken csoportosuló gyermek- és fiatalkorúakra, szükség esetén pedig jelzik ezt a társszerveknek - írták.

Hangsúlyozták: az egyesületek tagjai a megfelelő védőintézkedések betartásával látják el feladataikat, hogy a vírusveszéllyel kiemelten fenyegetett korosztály tagjai kisebb kockázatnak legyenek kitéve.

Az önkéntes munkát sok helyen helyi vállalkozók és más civil szervezetek védőfelszerelésekkel, élelmiszer-felajánlásokkal és eszközadományokkal is támogatják - tették hozzá.

 

Borítókép: Illusztráció Forrás: Sopron Média fotóarchívum

Legnépszerűbb cikkek