Az első elődöntőben a címvédő Sopron Basket a TFSE gárdájával mérkőzött. A két csapat januárban Sopronban három negyeden át szoros és rendkívül pontgazdag bajnokit vívott. A fővárosi együttesben kihagyni kényszerült a találkozót Süle Krisztina, majd rögtön a mérkőzés elején megsérült Kristina Arsenic. Az első vizsgálatok térd rándulásra gyanakodtak, de a biztonság kedvéért kórházba szállították kivizsgálásra. Minden nehézség ellenére a TFSE villámrajtot vett az elődöntőben, az első négy mezőnykísérletét értékesítette. A későbbiekben sem vettek vissza a fővárosiak, öt perc alatt 18 pontot szereztek Magyar Bianka tanítványai. Bár a Sopron mezőnymutatója is 50% felett alakult, de az első szakasz végén így is 30-24-es előnyben volt a TFSE.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F06%2F07%2F42-whun-cup-21_6cds.jpg)
A második etapban szigorított védekezésén a címvédő 36-31 után, 18-5-ös szériával, 49-41-re fordított. Jelena Brooks és Határ Bernadett voltak a vezérek, 13-13 pontig jutottak. Az első félidőt Alisia Jenkins találata zárta és ez a momentum az egész találkozóra jellemző volt. Amikor úgy tűnt, hogy lendületbe jön a Sopron, mindig érkezett egy-egy válasz a fővárosiaktól.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5b%2F47%2F41-whun-cup-21_fwch.jpg)
A harmadik negyedet Doktor Anna és Brianna January kosárváltása vezette fel. Az előnyét 3-5 pont között őrizte Gáspár Dávid együttese. Ennél jobban azonban ekkor még nem tudott ellépni. A mérkőzés több fordulatot tartogatott. Előbb 61-60-nál újra átvette a vezetést a TFSE. A folytatásban pedig 64-64 után 8-0-s futást csinált a Sopron, közte a kifejezetten jó teljesítményt nyújtó Weninger Virág és Tina Krajisnik triplájával. A záró szakasznak 72-67-ről vágtak neki a csapatok.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F20%2F13%2F44-whun-cup-21_g2ar.jpg)
Jelena Brooks és Tina Krajisnik találataival villámgyorsan 11 pontra növelte előnyét a Sopron, így Magyar Bianka időt kért. A TFSE 78-67 után többször felzárkózott négy pontra. Kevesebb, mint négy perc volt hátra, amikor egy palánk alatt kialakult lökdösődés szakította meg a találkozót. Ekkor Alisia Jenkins kapott egy faultot, Fegyverneky Zsófia technikait gyűjtött be, míg Chanise Jenkins egy sportszerűtlent. Az utolsó három percben összességében már kézben tartotta az irányítást a Sopron. A különbség átlépte a 10 egységet, de még ekkor is láthattunk remek villanásokat támadásban. A Sopron Basket 99-90-es sikerrel vívta ki a döntőbe jutást, de joggal szólt a vastaps a TFSE-nek, mely igencsak megszorongatta magasabban jegyzett riválisát.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1a%2Ffd%2F47-whun-cup-21_vfth.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fab%2F3b%2Fdsc-4420-1024x576_how5.jpg)