| 2 perc olvasás

Projekthét a Széchenyi István Gimnáziumban

Január 27-30. között tartotta a Soproni Széchenyi István Gimnázium hagyományos, tantárgyakon átívelő projekthetét. Ennek a hétnek a folyamán a 7-10. évfolyamos tanulóknak nem tartottak rendes tanórákat, hanem projekt formájában egy komplex probléma megoldásának kidolgozásában vettek részt.

A 10. osztályos tanulók idén először külső szervezetekkel dolgoztak együtt: a Soproni Rendőrkapitánysággal, az STKTH-val, a Városszépítő Egyesülettel, a Hősök Tere Alapítvánnyal, a Bűvösvölgy Médiaértés Oktatóközponttal, valamint a Ligneummal.

Fotó: Horváth Ádám Bence

Január 30-án az első négy tanórában, 8:00 és 11:35 között tartották az osztályok a projektbemutatóikat. A 7-9. évfolyamok forgószínpadszerűen az osztálytermeikben, a 10. évfolyam pedig a díszteremben, a teljes évfolyam jelenlétében mutatta be munkájának eredményét.

Ötödik alkalommal rendeztük meg projekthetünket. Idén először a 7.-től a 10. évfolyamig a tanulókat teljeskörűen bevontuk. A 7. és 8. osztályosok szoros tanári felügyelet mellett egy előre kiadott témán dolgoztak, főleg manuális tevékenységgel. Mind a négy osztálynak különböző témákat adtunk meg. A 9. évfolyamos osztályainkhoz különböző szervezetek jöttek, amelyek különféle témákban végeznek érzékenyítést

– foglalta össze Barta Róbert, a Soproni Széchenyi István Gimnázium tanára és a Digitális Pedagógiai Munkaközösség elnöke. Az érzékenyítő témák között volt a kirekesztés, a médiatudatosság, a mesterséges intelligencia kapcsán az etikus információszerzés és nehéz sorsú embertársaink helyzete is.

Fotó: Horváth Ádám Bence
Ötödik éve folyik a digitális pedagógia képzés iskolánk falai között, és ennek keretében tanulóinkat a 21. századi soft skillekkel vértezzük fel, hogy tudjanak csapatban dolgozni vagy prezentálni. Ezeket a készségeket egy ilyen projektnap előtérbe helyezi és fejleszti

– tette hozzá Barta Róbert.

Fotó: Horváth Ádám Bence

Rafai Zoltán szenior rendőr alezredes és bűnmegelőzési tanácsadó a 10/c osztállyal dolgozott együtt feladatán: 

A Soproni Rendőrkapitányság nagy örömmel vette a felkérést a Széchenyi István-gimnáziumtól, hogy a projekthéten mi is egy témával kedveskedjünk a gyerekeknek. Feladatul azt kapták, hogy egy egész világban jelenlévő problémát, az ún. kiberbűnözést, az onilne csalásokat dolgozzák fel. Arra kértük őket, hogy tájékoztató, figyelemfelhívó plakátokat, kis szobrot készítsenek, illetve egy videóval mutassák be, hogy a mesterséges intelligenciának, ami berobbant az egész világon, milyen veszélyei vannak, mennyire kell figyelnünk akár a pénzünkre, akár saját adatainkra. Nagy örömömre szolgált, hogy a diákok között volt vita, kommunikcáió, melyek mind előrevitték a feladat megoldását. Nagyon széles a látókörük, nagyon sok mindenre figyelnek, és néha még túl is akarták volna vállalni magukat a feladatok kapcsán.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek