| 2020. június. 1. | 1 perc olvasás

Pünkösdi hétvége - mozgásba lendült a belföldi turizmus

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén - nyilatkozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese. Könnyid László közölte: jellemzően pénteken nyitott ki a szálláshelyek döntő többsége, szinte valamennyi vendéglátóegység és a fürdők is várják már a vendégeket országosan.

Kedvezőek a tapasztalatok, mind a vendégek, mind a szolgáltatók fegyelmezetten betartják az előírásokat. A vezérigazgató-helyettes szerint méréseik már hetedik hete azt mutatják, hogy a belföldi vendégek egyre inkább az országhatáron belül tervezik nyári pihenésüket, jelenleg kétharmados ez az arány. A korlátozások enyhítése óta napról napra emelkedik a foglalások száma - emelte ki. Az első nagy hullám a pünkösdi hétvégén volt, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban azt látni, hogy naponta 2000-2500 új foglalás érkezik, többségében júliusra és augusztusra. A Balaton mellett valamennyi élővízhez és turisztikailag meghatározó térségbe, valamint a szálláshelyek teljes spektrumában érkeznek a foglalások - mondta. Hozzátette: a szállodák mellett a panziók és egyéb magán szálláshelyek után is sokan érdeklődnek.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese
Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese
forrás: magyarturisztikaiszovetseg.hu

Könnyid László hangsúlyozta: az útnak indulóknál a biztonság lesz az elsődleges szempont, ugyanakkor élményeket is keresnek a turisták. A vendégeket elsősorban az érdekli, hogy a szolgáltatók mit tesznek a biztonságukért. Arról is beszélt, hogy a turizmusban csaknem négyszázezer ember dolgozik Magyarországon, a szektor gerincét magyar családi tulajdonú vállalkozások adják. Ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség itthon maradásra buzdító kampányával is azt üzenik, hogy a belföldi nyaralást választók a magyar munkahelyeket és a turizmusban dolgozó hazai családokat támogathatják.

Legnépszerűbb cikkek